Itthon sem terem már sok babér a tévének
Az NMHH felmérése szerint a hazai internetezők fele gyakorlatilag már egyáltalán nem tájékozódik tradicionális médiaforrásokból.
Az Apple nem, de az Nvidia tényleg megveheti az ARM-et
A Bloomberg értesülései szerint az Nvidia érdeklődik a japán SoftBank tulajdonában lévő ARM Holdings iránt, amelyet a korábbi találgatások még az Apple-lel próbáltak összehozni.
Tanulmánnyal mosdatja az App Store gyakorlatát az Apple
A cég vezetője jövő héten bizottsági meghallgatás elé néz. A most publikált anyag némi muníciót adhat Tim Cook számára.
Már több mint 60 milliárd dollárt toltak az MI-startupokba
Bár a járvány ezen a téren is lassulást hozott, az idei második negyedév végére több mint harmadával nőtt a mesterséges intelligenciát fejlesztő startupokba befektetett összes tőke az egy évvel korábbihoz képest.
Elért Európáig Japánból a Fugaku keze
Az univerzum keletkezését kutatja a világ legerősebb, ARM-os szuperszámítógépének egy kisebb változata.
Imádják a távmunkásokat a zsarolóprogramok szerzői
A világjárvány nyomán kialakult új helyzetben a ransomware kampányok száma is ijesztően növekszik, miközben a szervezeteknek egyre nehezebb erőforrásokat állítaniuk a hatékony védekezés mögé.
Hazafias techegyetemet gründol a Google egykori vezére
Eric Schmidt azon dolgozik, hogy elég tehetséges szakemberhez juthassanak az USA kormányzati szervei.
A gazdák csak a szenzorokat ültetik, a többi a gépek dolga lesz
A negyedik ipari forradalom a mezőgazdaságba is begyűrűzött. De hogyan néz ki a mezőgazdaság 4.0, ami fenntartható élelmiszertermelést ígér?
A LinkedIn sem immunis a vírusra
A Microsoft birtokában lévő üzleti közösségi hálózatnál sem tudják fájdalommentesen átvészelni a bizonytalan gazdasági helyzetet. Kényszerűségől közel ezer dolgozótól válnak meg.
A Bosch is félig-meddig szoftvercéggé alakul
A vállalat formálisan is külön üzleti egységbe rendeli szoftveres és elektronikai tevékenységeit, hogy konszolidálja és jelentősen felgyorsítsa a digitalizált járművekbe szánt fejlesztéseket.
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.