Bár a járvány ezen a téren is lassulást hozott, az idei második negyedév végére több mint harmadával nőtt a mesterséges intelligenciát fejlesztő startupokba befektetett összes tőke az egy évvel korábbihoz képest.

Az MI-algoritmusok és adatvezérelt eljárások gyors fejlődésével a befektetők érdeklődése is egyre élénkebb az új területen, legyen szó a kockázati tőke vagy a hagyományos piaci szereplők megjelenéséről. Tavasszal már kiderült, hogy az idei első három hónapban a világjárvány ellenére is a megszokott tempóban ömlött a pénz a mesterséges intelligenciát kutató startupokba: a HexGn piackutató akkor borítékolható visszaesést, de éves szinten még így is tavalyinál több befektetést prognosztizált 20 egészére, dacára a technológiai befektetők egyre feltűnőbb óvatosságának.

Bár a technológiai startupok között a befektetések számosságát tekintve az egészségügy, összegszerűen pedig a fintech volt, a vertikális területek között megint a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégek döntöttek rekordokat január és március között. Ezt egyrészt az ilyen vállalkozások globális jellegének, másrészt annak köszönhető, hogy hatékonyságuk nem vezethető le a hagyományos szoftveres modellek vagy üzleti szolgáltatások eddig megismert működéséből. Ez azért különösen érdekes, mert a teljes piac már 2019-ben, akkor még a járvány hatásai nélkül is enyhe éves visszaesést mutatott.

Egyelőre a lassulás is gyorsulás

A Buy Shares nemrég közzétett adatai alapján az idei első félévben az MI-startupok 8,2 milliárd dollárnyi befektetői pénzt szereztek világszerte, ezzel pedig a az ilyen vállalkozásokba fektetett összes tőke 35 százalékos éves növekedést követően elérte a 61,5 milliárd dollárt. Ezen belül az észak-amerikában működő cégek 33,7 milliárdot, az ázsaiai vállalatok pedig 20,3 milliárdot jegyeztek, miközben az Európában bejegyzett MI-fejlesztő startupok mindössze 7,3 milliárd dollárnak megfelelő befektetést könyvelhettek el.

A CrunchBase statisztikájából az is kiderül, hogy az amerikai fölény sokkal nyilvánvalóbb a befeketők körében: az MI-piacon legaktívabb öt invesztor befektető mind az Egyesült Államokból való, a listavezető már több mint 250 befektetési körön van túl a mesterséges intelligencia területére sorolt cégekben. Eközben a technológiai piac hagyományos szereplői is egyre többször fektetnek be a kisebb vállalkozásokba vagy vásárolják fel azokat, hogy minél több tehetséget és potenciálisan sikeres fejlesztést állítsanak a saját szolgálatukba.

Bár az nem teljesen egzakt dolog, hogy pontosan melyik startupot kell a mesterséges intelligencia területéhez sorolni, abban a statisztikák a kisebb eltérések ellenére is megegyeznek, hogy az Apple, a Google, a Microsoft vagy a Facebook az elmúlt években már tucatnyi (a Google esetében több tucatnyi) ilyen akvizíciót hajtott végre. Ahogy néhány nappal ezelőtt mi is beszámoltunk róla, a CB Insights összeállítása szerint az évtized elejétőlmár jóval több mint 600 felvásárlás történt ebben a szegmensben, ehhez képest az idén már az első vélévben is nagyjából 60 üzletet jelentettek be.

Piaci hírek

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.