Sokan dolgoznak otthonról céges támogatás nélkül
Egy friss regionális felmérés szerint a távmunkázó dolgozók aránya Magyarországon a legmagasabb. Sokuk viszont ehhez nem kapta meg a szükséges informatikai támogatást, képzést.
Közel fél évig garázdálkodtak hekkerek a Panasonic rendszerében
A japán vállalat pénteki kommunikációja alapján egy gyors lefolyású támadásnak tűnt az ügy. Később viszont kiderült, hogy egy nyár óta tartó akcióra sikerült csak most ráeszmélni.
Biztossá vált a DIGI bekebelezése
A 4iG idén márciusban jelentette be vételi szándékát a román RCS & RDS csoport magyarországi érdekeltségeinek megvásárlására. A cég átvilágítását követően a felek most kötötték meg a végleges megállapodást.
Sikerült megbuktatni a Twitter vezetőjét
A közösségi oldal tegnap jelentette be, hogy azonnali hatállyal távozik alapító vezérigazgatója, Jack Dorsey, aki innentől másik vállalata, a Square fizetési szolgáltató irányítására koncentrál.
Furcsán nyitott Indiában Musk űrinternete
A Starlink úgy kezdett előrendelés gyanánt pénzt szedni, hogy nem rendelkezik internetszolgáltatási engedéllyel.
Christian Klein: az SAP lesz a világ egyik legnagyobb felhős vállalata
A vezérigazgatót a Handelsblatt faggatta iparpolitikáról, felhőről – és az SAP jövőjéről. A fejlesztéseken nem spórolnak, sőt!
Trollvadásztra készül az ausztrál törvényhozás
Az új szabályozás arra kényszerítené a közösségimédia-szolgáltatókat, hogy a rágalmazási perekben adják ki az érintett felhasználók adatait a bíróságnak.
A britek nem akarják, hogy Zuckerberg csinálja a vicces gifeket
A brit versenyfelügyelet várhatóan a következő napokban blokkolja Giphy online gifkészítő platform felvásárlását.
Érdemes megfogadni a digitális túsztárgyalások tanulságait
Egy nemrég közzétett kutatás szerint nem jó ötlet hozzáférhető szervereken tárolni a kiberbiztosítással kapcsolatos dokumentumokat, és azzal is sokat lehet spórolni, ha valaki higgadtan kommunikál a támadókkal.
Smink, manikűr, pedikűr, és ránk sem ismer az arcfelismerő MI
Adrew Ng szerint az álcázáshoz használt szemüveg, fejfedő mehet a használtruha-boltba.
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.