Idegtudománnyal kombinált gépi tanulás találja ki az ideális fogyasztói élményt
Hiába a sok célzott reklám és az alapos fogyasztói kutatás, a cégek gyakran mellé nyúlnak mind a hirdetési kampányok, mind az új termékek esetében. Ezen változtatna egy dán startup platformja, amely az ígéretek szerint képes kitalálni, mire vágynak az emberek.
Létezik digitális vakcina az online félretájékoztatás ellen
A pszichológusok szerint az online befolyásolás elleni védekezés képessége pont azon az elven javítható, mint ahogy a hagyományos oltások is működnek.
Musk végleg befoltozná a mobilszolgáltatók vakfoltjait
A tervek szerint a Starlink műholdas internethálózat második generációja az amerikai T-Mobile ügyfeleit is kiszolgálja majd, hogy utóbbiak bárhol kapcsolatban maradhassanak a világgal.
Rágyúr az adatközpontokra a Lenovo
A világ legnagyobb PC-gyártója cím után a szerverek, tárolóeszközök és egyéb adatközponti hardverek piacán is az első hely a cél, nyilatkozta a Nikkeinek a Lenovo ISG globális vezetője.
Biden kinyitotta a pénzcsapot az amerikai csipgyártóknak
A félvezetőgyártás gyors növelése mellett a kutatás-fejlesztés megerősítése is fontos cél.
A japán Fujitsu és a kínai Baidu is kvantumszámítógépet dobna piacra
Japánban ezek lesznek az első hazai kvantumszámítógépek, amelyek kereskedelmi forgalomba kerülhetnek.
CIO podcast #44: Milyen a digitális ügyfélélmény egy magyar szállodában?
Mikor érkeznek meg a digitális élményeket kereső vendégek? Lehet, hogy már itt is vannak, csak még nem látjuk őket? Az idén májusban megrendezett Futourism konferencia panelbeszélgetése.
Saját mobilt gyárt Elefántcsontpart
Az afrikai országban magas az analfabéták aránya és rengeteg törzsi nyelvet használnak. Az akadályok leküzdésére egy helyi vállalkozás speciális okostelefont dobott piacra.
A mobilos zombik kedvéért a padlóra költöztetik Hongkongban a jelzőlámpákat
Ha már úgyis lefelé bámulnak, miért ne onnan világítson a vörös fény. Az egyetlen probléma, hogy ezt is nagyon könnyen meg lehet szokni.
A Samsung is beszállt Gates vécéprojektjébe
A Bill és Melinda Gates Alapítvány sokéves terve, hogy egészségügyi szempontból biztonságos illemhelyek létesüljenek az elmaradott térségekben.
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.