Rágyúrna Európa a videójátékokra
Az EP kultúráért és oktatásért felelős bizottsága a digitális szórakozási forma eddiginél lényegesen nagyobb és átfogóbb támogatását javasolja, mert az több szempontból is hasznos lenne a régiónak.
Néhány fontos Red Hat-termékről lekerül a vörös kalap, és kék zakót kap
A nyílt forráskódú tárolási termékek és az azokkal dolgozó csapatok is átkerülnek az IBM storage üzletágába.
Elon Musk elkapta a kormányt, mégis megvenné a Twittert az eredeti áron
Úgy tűnik, Musk nem akar keresztkédésekre válaszolni és még többet fizetni egy elveszített per nyomán, inkább kifizeti a tavasszal kialkudott 44 milliárd dollárt kedvenc közösségi platformjáért.
Elsöprő többséget kapott az USB-törvény az EP-ben
Ahogy az várható volt, a képviselők szinte egyöntetűen támogatták, hogy két éven belül a régióban árult elektronikai eszközökre USB-C csatlakozó kerüljön.
A közösségi média mentelmi jogait vizsgálja az amerikai legfelsőbb bíróság
A technológiai cégek évtizedek óta mentesülnek a felelősség alól a platformjaikon közzétett tartalmakért, most azonban olyan ügy van az USA legfelső szintű fellebbviteli bírósága előtt, amelyik megkérdőjelezi ezt a mentességet.
Tovább erőlteti az élő vásárlást a TikTok
A népszerű közösségi alkalmazás kínai változatában nagy siker az élő közvetítésekkel egybekötött shoppingolás, ám az első külföldi kísérlet nem vált be. Talán Amerikában most összejön.
Fizettetne a 4K-s videókért a YouTube?
Egyes felhasználóktól származó információk szerint a videós platform a legnagyobb felbontás élvezetét az előfizetők privilégiumává teheti.
Tényleg lufi volt, és mára teljesen leeresztett az NFT-üzlet
Teljesen felszívódni még a legnagyobb ellenzői szerint sem fog, a lehetetlen árak azonban gyorsan normalizálódnak, amikor a legtöbben már kerülni próbálják a szükségtelen kockázatokat.
Nagy tempóban hajt ki a mobilok új szegmense
A hajlított kijelzőjű telefonok az elkövetkező néhány évben óriási lendülettel gyarapíthatják egyelőre vékonyka piaci tortaszeletüket.
Egyelőre csak vetítésben erős a Tesla humanoid robotja
Az Optimus belépője ahhoz képest látványos volt, hogy milyen rövid ideje zajlik a fejlesztése, de az Elon Musk által felvázolt vízió így is valószínűtlenül távolinak tűnik.
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.