Harmadik negyedévét 190,9 milliárd forint bevétellel tárta a Magyar Telekom. A tegnap közzétett pénzügyi jelentés szerint ez éves összevetésben 9 százalékos bővülést jelent. A növekedést elsősorban a mobil adatbevételek és a készülékértékesítés hajtotta. Az észak-macedón leányvállalat eredményei pedig a forint dénárral szembeni gyengülése révén járultak hozzá az eredmény javulásához.
A mobil bevételek éves összevetésben 12,3 százalékkal nőttek: ez a szegmens adta a bevétel zömét, 110,7 milliárd forintot. A vezetékes bevételek 7,3 százalékkal bővültek, összességében 60,3 milliárd forintot hoztak. Ez elsősorban a vezetékes szélessávú és a televíziós szolgáltatásoknak köszönhető. A két szolgáltatásnak mindkét országban nőtt az ügyfélbázisa.
A rendszerintegrációs és informatikai (RI/IT) bevételek viszont ismét csökkentek: az elért 20 milliárd forint 2,2 százalékkal marad el a 2021-es harmadik negyedév bevételeitől. Ezt a vállalat két okkal magyarázza: egyrészt az eredményben már nem szerepelnek a Pan-Inform Kft.-t is magában foglaló egészségügyi üzletág eredményei, másrészt alacsonyabb lett az észak-macedóniai projektvolumen. A magyarországi bevételek azonban kedvezően alakultak, mivel magasabb a projektvolumen.
Nem csak a bevételek, hanem a költségek is nőttek: a közvetlen költségek 9,8 százalékkal, 80,6 milliárd forintra. Ezt vállalat az eszközértékesítési költségek emelkedésével magyarázta. Ezzel szemben az összekapcsolási díjak éves összevetésben 7,3 százalékkal (6 milliárd forint), de kis mértékben az RI/IT szolgáltatáshoz kapcsolódó költségeket is lejjeb vitte a vállalat (13,8 milliárd forint) – összhangban az alacsonyabb bevételekkel.
A közvetett költségek éves összevetésben 9,8 milliárd forinttal nőttek (45,1 milliárd). Erre az újonnan bevezetett távközlési pótadónak volt jelentős hatása, melyet egy június elején kiadott kormányhatározat vezetett be, és a helyi adókról szóló törvény szerinti éves nettó árbevétel után kerül kivetésre. A személyi jellegű ráfordítások enyhén, 3,6 százalékkal nőttek.
A bruttó eredmény éves összevetésben 8,5 százalékkal javult (110,3 milliárd forint), köszönhetően a távközlési szolgáltatások, különösen az adatforgalom magasabb hozzájárulásának mindkét országban. Az EBITDA éves szinten 1,8 százalékkal (65,2 milliárd forint), míg az EBIDA AL 2,8 százalékkal csökkent.
Javítottak a bevételi előrejelzésen
A Magyar Telekom vezérigazgatója, Rékasi Tibor szerint pozitív, hogy a célzott hálózatfejlesztések és javuló szolgáltatás portfólió nőttek a vállalat értékesítései. Ugyanakkor a vállalat jövedelmezősége, ahogy azt az EBIDTA csökkenése is mutatja, romlott. Bár az év hátralévő részében továbbra is erős nyomás helyeződik a nyereségességre az egyre nagyobb kihívásokkal teli makrogazdasági környezet közepette, a erős évet zár a vállalat, véli a vezérigazgató. Ennek megfelelően a teljes évre a korábbi 1-3 százalékos növekedés helyett 5 százalékot vár a menedzsment.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?