Az A800-as sorozat kizárólag a kínai megrendelőknek ajánlják, akik így lényegében korlátozott adatátviteli sebességgel működő A100-as csipekhez juthatnak hozzá.
Hirdetés
 

Az Nvidia olyan új, fejlett csipet kínál a kínai piacon, amelyik megfelel a legújabb amerikai exportellenőrzési szabályoknak – erősítette meg hétfőn a félvezetőgyártó a Reuters híradásaira reagálva, amelyek szerint a kínai forgalmazók már az velük szerelt termékeket hirdetik. A több lépcsőben szigortott szankciók célja, hogy a katonai és szuperszámítógépes fejlesztéseket elősegítő csúcstechnológiát távol tartsa Kínától, de az Nvidia A800 névre keresztelt terméke állítólag mindenben megfelelnek a legfrissebb szabályozásnak is. A hírügynökség szerint az exportkorlátozások egyébként így is több száz millió dolláros bevételkieséssel járnak a vállalatnál.

Az Nvidia és az AMD még augustusban közölte, hogy bizonyos termékek, köztük az A100-as adatközponti csipek, felkerültek az amerkai kereskedelmi minisztérium Kínára (és emellett Oroszországra is) vonatkozó feketelistájára. Az idei harmadik negyedév óta gyártott A800 40GB PCIe, A800 80GB PCIe vagy A800 80GB SXM GPU-kat viszont alternatívának hirdetik a kínai vásárlók számára, mivel az eszköz nem programozható úgy, hogy túllépje a szabályokban meghatározott limiteket. A Reuters szerint a nagy szervergyártók legalább két kínai webhelye kínálja termékeiben az A800 csipeket, közülük az egyik pedig ezt megelőzően még az A100-ast használta a promóciós anyagaiban.

Ez azért nem egészen ugyanaz

Az A800 specifikációi alapján az új csipen 400 gigabájt/másodperces adatátviteli sebességet kínál az A100-nál jelzett 600 gigabájt/másodperc helyett, ami egyébként az új korlátozások felső határa lenne. A hírügynökség által megszólaltatott elemző úgy látja, hogy egy újracsomagolt GPU-ról van szó, amelyet kifejezetten a szankciók elkerülésére terveztek, hozzátéve, hogy a nyolcast amúgy is szerencsés számnak tekintik Kínában. Mivel az Nvidia szempontjából igen jelentős piacról van szó, a termékek újrakonfigurálása üzleti szempontból is szükségszerűnek nevezhető.

Bár a számítási teljesítmény, a memória vagy a fogyasztás specifikációi látszólag változatlanok, a csipek kommunikációs képességei közötti különbség így is látványos teljesítménycsökkenést jelent az olyan adatközpontban, ahol egyszerre akár több ezer ilyen komponens dolgozik. Az Nvidia szerint a Kínába irányuló harmadik negyedéves szállításokban nagyjából 400 millió dollárnyi forgalomra lehetnek hatással a csúcskategóriás csipekre vonatkozó korlátozások, amit azonban jelentősen csökkenthetnek, sőt akár profitábilissá tehetnek az A800-as GPU-k eladásai. Hogy ez mennyire jött be, az a július-októberi pénzügyi időszak eredményeinek november 16-ára várt bejelentéséből fog kiderülni.

Piaci hírek

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.