Lassan a befektetők is besokallhatnak a mesterséges intelligenciától Nemsokára kiderül, hogy az MI-fejlesztők jól menő részvényei csak átmenetileg indultak el lefelé az elmúlt hetekben, vagy innentől tényleg többre lesz szükség a divatszavak ismételgetésénél.
Zöld jelzést kaptak a robot taxik San Francisco utcáin A komoly korlátozások közé szorított tesztidőszakot egy sokkal lazább szabályozás váltja fel, ami utat nyit a napszaktól független fizetős fuvaroknak.
Az MI hang alapján megmondja, milyen jelszót gépeltünk be Még egyszer: a mesterséges intelligencia nem csak azt állapítja meg a hangfelvételekből, ha gépel valaki, hanem 90 százalék fölötti pontossággal azt is kitalálja, hogy mit írt a billentyűzeten.
Elirigyelték a riválisok a Netflix keménykedését Nem véletlen, hogy a Disney is fel kíván lépni a nem megengedett jelszómegosztás ellen, mivel a Netflix húzása eddig abszolút sikernek tekinthető.
Az amerikai kormány visszavágja a technológiai befektetéseket Kínában Kiadták a korábban már beharangozott rendeletet, amelynek értelmében fontos területeken kötik engedélyhez az amerikai tőke és szakértelem bevonását a kínai technológiai fejlesztésekbe.
Történelmi negyedév a Magyar Telekomnál A cég első ízben tudott 200 milliárd feletti forgalommal zárni egy három hónapos periódust.
Még az Amazon is nehezen kezeli az MI-vel generált hamisítványok áradatát Éberségre és az értékelések vagy vélemények gondos ellenőrzésére van szükség, ha valaki nem akar pénzt fizetni nem létező szerzők használhatatlan e-könyveiért.
Kipucolják az MI-vel készített képeket a Dungeons & Dragons kiadványaiból Miután a rajongóknak is feltűntek egy mesterséges intelligenciával generált kép torzulásai, a legnépszerűbb szerepjáték-franchise tulajdonosa ígéretet tett rá, hogy a neki dolgozó művészek tartózkodni fognak az ilyen eszközöktől.
Mindent kitalál az X, hogy lassítsa a hirdetők menekülését Az átmárkázott Twitter érzékenységi beállításokkal próbálja elérni, hogy pénzt is keressen, és meg is maradhasson Elon Musk játszóterének.
Digitális ügyintézés: sokan és többnyire elégedetten használjuk Egy friss felmérés szerint a felnőtt lakosság 80 százaléka használja az internetes lehetőségeket, ha mindennapos elintéznivalója támad. Legsűrűbben a bankok szolgáltatásait vesszük igénybe, de távközlési és közüzemi témában is népszerű ez a csatorna.