A komoly korlátozások közé szorított tesztidőszakot egy sokkal lazább szabályozás váltja fel, ami utat nyit a napszaktól független fizetős fuvaroknak.

Kalifornia állam illetékes hatósága engedélyt adott a Cruise és a Waymo önvezető autóinak arra, hogy azok a hét összes napján, a nap bármelyik órájában fizetős fuvarokat vállaljanak San Francisco városának egész területén. A tegnap meghozott döntés nem csupán a bizottsági tagokat osztotta meg (3:1 arányban), hanem a társadalmat is: egyes civil csoportok ugyanis hónapok óta próbálták megakadályozni a robot taxik hatáskörének kiszélesítését.

Luditták vagy felelős polgárok?

Az ellenállás okaként leginkább a technológia kiforratlanságából fakadó potenciális közlekedési veszélyeket említik azok, akik nem szeretnék, hogy autonóm járművek lepjék el a közutakat. Mindezt táplálhatják azok a gyakorlati tapasztalatok, amelyek azóta gyűlnek, hogy az elmúlt két év során a cégeknek lehetőségük nyílt autóik éles helyzetben történő tesztelésére.

Egy esetben például a Cruise egyik autója "menekülőre fogta", amikor egy rendőrjárőr megpróbálta igazoltatni. A vicces incidensek mellett azonban rendszerszintű problémákat is emlegettek a helyi tisztviselők, akik az ellenálló civil csoportok mellett szintén megpróbálták lassítani a technológia elterjedését.

Egy-egy jármű leállása ugyan látványos galibákat okozhat a forgalomban, ám nem csak a Google anyavállalatához, az Alphabethez tartozó Waymo adatai mutatják a gépi sofőrök megbízhatóságát. San Francisco tömegközlekedési vállalata, a Muni ugyanis naplózta, hogy mennyi fennakadást okoznak a város útjaira engedett önvezető járművek. Mint kiderült: keveset.

Iparági mérföldkő

Az érintett cégek természetesen nagyon lelkesen kommentálták a hatóság tegnapi döntését. Prashanthi Raman, a General Motorshoz köthető Cruise globális kormányzati ügyekért felelős elnöke például "történelmi iparági mérföldkőnek" nevezte a döntést.

Az eddig csak néhány kiválasztott önkéntest ingyenesen fuvarozó Waymo közölte, hogy áttér a fizetős üzemmódra, ezzel párhuzamosan pedig beinvitálja a programba azt a több mint 100 ezer embert, akik mindezidáig várólistán voltak.

Ettől függetlenül egyik cég sem tervezi flottájának hirtelen bővítését. A Cruise eddig 300 kocsit használt éjszaka, 100-at pedig nappal, de csak a város egy kisebb részén bonyolított fizetős utakat. A Waymo ingyenes programja egész nap folyt, ám összesen csak 250 autó bevonásával.

Piaci hírek

Miért maradt le Európa az informatika nevű versenyszámban?

Az ARIS üzleti folyamatmenedzsment szoftver kitalálója szerint az európai (német) cégek nem látták a fától az erdőt, a hardvertől a szofvert.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.