A cég első ízben tudott 200 milliárd feletti forgalommal zárni egy három hónapos periódust.

Az előzetes várakozásokat szinte mindenben felülteljesítő, több esetben azokat alaposan meghaladó számokat közölt tegnap tőzdezárás után a Magyar Telekom az idei második negyedéves gyorsjelentésében. A hazai távközlési piac meghatározó szereplője a rendkívül magas magyarországi inflációra reagálva 2023 tavaszán áremeléseket hajtott végre, ami jelentős részben hozzájárult ahhoz, hogy a társaság története során először 200 milliárd feletti bevétellel tudott zárni.

200 feletti tempó

A cégcsoport összességében 208,1 milliárd forint forgalmat ért el a második negyedévben, ami éves összevetésben 14 százalékos növekedésnek felel meg. Az elemzők ennél némileg szerényebb, 205,6 milliárdos bevételt prognosztizáltak.

A mobil bevételek 15,2 százalékkal, 121,3 milliárd forintra nőttek, amiben a mobil adatforgalom és a hangalapú kiskereskedelmi bevételek növekedésének volt a legnagyobb szerepe.

A vezetékes bevételek éves összevetésben 14,8 százalékkal, 67,1 milliárd forintra nőttek. Ebben a szegmensben elsősorban a vezetékes szélessávú és televíziós bevételek húzták a szekeret, köszönhetően az ügyfélkör bővülésének.

A februárban egységes márkanév alá húzott rendszerintegrációs és informatikai (RI/IT) divízió 19,7 milliárd forinttal járult hozza a cégcsoport teljesítményéhez. Az 5,1 százalékos éves növekedés ugyan alaposan elmarad a vállalat negyedéves dinamikájától, ám ez így is jelentős javulásnak tekinthető a tavalyi, jellemzően mínuszos eredményekhez képest. 

Meghúzták a nadrágszíjat

A szépen növekvő bevételekhez a vállalat megfontolt költségpolitikát párosított. A negyedévre jutó 82,9 milliárd forintnyi kiadás ugyanis csak 7,6 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti szintet. Ebben a tekintetben ismét az RI/IT terület volt a leggyengébb láncsszem: a 10,5 százalékkal 14,8 milliárd forintra emelkedő negyedéves kiadásokat a cég a nagyobb forgalom mellett az alacsonyabb profitabilitású projektek megnövekedett súlyával indokolta.

Az áprilistól június végéig tartó időszak 41 milliárdra rúgó működési eredménye nemcsak 80 százalékkal jobb, mint a 2022-as adat, de még az elemzői konszenzust is több mint 10 százalékkal haladja meg. Hasonló trend rajzolódik ki a nettó profit tekintetében is. A cégcsoport részvényesekre jutó tiszta nyeresége megközelítette a 22,3 milliárdot, ami 110 százalékos javulás tavalyhoz képest (a szakértői várakozásoknál pedig 5 százalékkal jobb eredmény).

Rékasi Tibor vezérigazgató a negyedév kapcsán kiemelte, hogy a cég továbbra is bizonytalanságokkal övezett gazdasági környezetben működik, amelyre a vállalat az ügyfelek lehető legmagasabb szintű kiszolgálásával igyekszik reagálni. A menedzsment ezzel párhuzamosan részben megemelte az idei teljes évre vonatkozó célkitűzéseit. Nettó eredmény tekintetében ugyanis már kétszámjegyű növekedés a cél, szemben a korábbi mérsékelt növekedéssel.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.