25 óráig tartott az egynapos budapesti hackathon
Az óraátállítás miatt egy kicsit tovább dolgozhattak az egyetemi csapatok a 15 milliót érő hétvégi feladványon. Novemberben pedig egy másik programozó versennyel lehet próbálkozni a tehetségeknek.
Csak idén közel 7 milliárd dollár befektetésnél jár az Anthropic
Legutóbb a Google-nek ért meg 2 milliárd dollárt az, hogy az OpenAI legnagyobb riválisára fogad.
Elon Musk nem lassít, randiappot csinálna az X-ből
Emellett lenyomná a YouTube-ot és a bankokat is, hogy mindenki mindent az X-en intézzen, aminek köze lehet a fizetésekhez.
A szupercsapat is megjelenik az OpenAI előadásában
A ChatGPT fejlesztője bejelentette egy olyan új egység felállítását, amelynek feladata a mesterséges intelligencia által teremtett "katasztrofális kockázatok" elleni küzdelem lenne.
Most már talán valóban működik az iPhone Private Wi-Fi Address funkciója
Három évig ugyanis egy súlyos hiba miatt csak a hamis biztonságérzet erősítésére volt jó.
Nullára fékeztek az okostelefonok
Már ami a legutóbbi negyedévben leszállított mennyiséget illeti. Mindez az utóbbi egy-két év fényében hatalmas pozitív fejlemény.
A nikkel után a kobaltot is sikerült kiváltani az akkukban
Ráadásul olyan anyaggal, ami akár 60 százalékkal növeli az akkuk energiasűrűségét.
Elkészült a G7 vállalatokra szabott MI-kódexe
A világ legfejlettebb országai által közösen támogatott magatartási kódex önkéntes alapon igyekszik megfelelő mederbe terelni a cégeknél folyó kutatásokat.
Adathalász levelek generálásában is bámulatos a ChatGPT
Az IBM kutatása alapján már majdnem olyan teljesítményre képes, mint az erre szakosodott emberek, de értelemszerűen sokkal gyorsabban dolgozik.
Éppen most esnek arcra a Twitter felvásárlásának hitelezői
A Wall Street Journal szerint az Elon Musk hobbijára összesen 13 milliárd dollárt kölcsönző bankok 2 milliárdos bukóban vannak.
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.