Már ami a legutóbbi negyedévben leszállított mennyiséget illeti. Mindez az utóbbi egy-két év fényében hatalmas pozitív fejlemény.

Ha szigorúan vesszük, a mobilos szegmens továbbra is lejtmenetben van, ám az IDC által a harmadik negyedévre kimutatott 0,1 százalékos éves csökkenés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a szállítások elérték a mélypontjukat, és remélhetőleg az ünnepi szezonban ismét felfelé indul a piac.

Az amerikai kutatócég jelentése szerint a szeptember végével zárt negyedévben világszinten 302,8 okostelefont szállítottak le a gyátók. A kvázi stagnálással egy kétéves rossz sorozatot sikerül megtörni, a forgalom ugyanis ennyi ideje esik vissza megállás nélkül. Az IDC elemzése ugyanakkor nem felejti el megemlíteni, hogy a fogyasztói és kisebb mértékben az üzleti keresletet is visszafogó makrogazdasági problémák és kockázatok továbbra is fennállnak, így gyors visszarendeződésben nem érdemes reménykedni.

A piac egyik ellentmondása, hogy a csúcskategóriás készülékek iránt folyamatosan erős érdeklődés mutatkozik. Ezt az elemzőcég szakértői annak tulajdonítják, hogy a fejlett térségekben a fogyasztókat kedvező vásárlási kondíciókkal igyekeznek "megpuhítani". A másik tényező, hogy ezek a termékek jellemzően nem véletlenül kerülnek sokkal több, magasabb szintű technikai arzenáljuk, nagyobb tárhelyük és magasabb minőséget képviselő alapanyagaik miatt ezek életciklusa lényegesen hosszabb lehet, mint az alacsonyabb árkategóriás modelleké.

 

Okostelefonos szállítások gyártók szerint (millió db - forrás: IDC)


A jellemzően olcsóbb készülékekkel operáló feltörekvő piacokon a Xiaomi és az immár a legnagyobbak ligájában játsszó Transsion viszi a prímet. Utóbbi a harmadik negyedévben a piaci átlagot messze túlteljesítve több mint 34 százalékkal tudta növelni szállításait az előző év hasonló időszakához képest.

Régiós eltérések

Ami a különböző földrajzi térségek teljesítményét illeti, meglehetősen nagy szórás látszik. A legnagyobb piacnak számító Kínában például éves alapon 6,3 százalékkal csökkent a forgalom a harmadik negyedévében, ami már zsinórban a tizedik recessziós periódus az országban. Európában ennél is komolyabb (8,6%), Japánban pedig a kínaival nagyjából összemérhető visszaesést (5,3%) regisztráltak. Mindehhez képest az Egyesült Államok 1,1 százalékos eredménye már egészen jó teljesítménynek tűnik.

A mérleg nyelvét a feltörekvő piacok billentették helyre. A Közel-Keleten és Afrikában (MEA) bő 18 százalékos, Latin-Amerikában (LA) 8,2 százalékos, Ázsiában és a csendes-óceáni térségben (Japán és Kína nélkül) pedig 1,3 százalékos növekedést tapasztaltak a leszállított okostelefonoknál.

Konzumer tech

Nem a munkahelyünket, hanem a fizetésünket fenyegeti az MI

Az Európai Központi Bank szerint nem pont az lehet a probléma a mesterséges intelligenciával, amitől a legtöbben félnek, de a technológia munkaerőpiaci hatásai egyelőre homályosak.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.