Totális lázadás lett Altman pénteki kirúgásából
Az OpenAI dolgozóinak több mint 95 százaléka írta alá tegnap az igazgatótanácsnak címzett ultimátumot. Ennek dacára a cég két társalapítóját pénteken elmozdító testület nem látszik meghátrálni.
Halálunk után megy a levesbe kriptovagyonunk?
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara szerint mielőbb szabályozni kellene a digitális vagyon öröklését.
Semmit nem tanultunk egy év alatt
Legalábbis ami a világ jelszóhasználati szokásait illeti. Ugyan a tavalyi listát vezető 'password' kicsit lecsúszott, ám helyét egy hasonlóan kreatív karaktersor vette át.
Ezeket várják el az IT-állásra pályázók
Manapság nem könnyű megfelelő számú és képzettségű informatikust találni. Ezért sem árt, ha a vállalatok tisztában vannak vele, mire figyelnek fel, mit várnak el a munkavállalók.
Lehet-e zöld egy szuperszámítógép?
Ez is egyre fontosabb kérdés, derült ki az idei szuperszámítógépes világtalálkozón, az SC23 konferencián.
A Microsoftnál folytatja az OpenAI lapátra tett vezérigazgatója
Újabb csavar a hétvégi sztoriban: Sam Altman vezeti majd a Microsoft új MI-részlegét, miközben a Twitch társalapítójából lehet az OpenAI ideiglenes vezetője.
Európai-japán kooperációban készül az 1 nanométeres technológia
Tavaly állt fel a japánok össznemzeti félvezetőgyártója, és máris a legfejlettebb gyártási technológiát akarja kidolgozni.
Szappanoperának sem utolsó, ami az OpenAI vezetésében történik
Az igazgatótanács pénteken menesztette a ChatGPT-vel világhírűvé vált cég két legfontosabb emberét, ám alig egy nappal később már arról szóltak a hírek, hogy lehetséges, hogy mindent visszacsinálnak, és inkább ők mondanak le.
Meglepetés a javából: kihajították az OpenAI vezérigazgatóját
Az OpenAI igazgatótanácsa pénteken azonnali hatállyal bocsátotta el a társalapító Sam Altmant, aki 2020 óta vezérigazgatóként irányította a ChatGPT-t fejlesztő vállalatot.
Dél-Koreában összeeresztik a robotot az utca emberével
Ha nem nehezebb fél tonnánál, és nem szalad gyorsabban 15 km/h-nál.
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.