Újabb csavar a hétvégi sztoriban: Sam Altman vezeti majd a Microsoft új MI-részlegét, miközben a Twitch társalapítójából lehet az OpenAI ideiglenes vezetője.

A ChatGPT-t fejlesztő OpenAI igazgatótanácsa pénteken hatalmas meglepetésre menesztette a társaság vezérigazgatóját, Sam Altmant, aki a vonatkozó közlemény alapján "nem volt következetesen őszinte" a vezetőséggel folytatott kommunikációjában. Mint kiderült, elhagyja a céget Greg Brockman, az OpenAI elnöke és társalapítója is, miután elmozdították az igazgatótanács elnöki posztjáról, és az elmúlt napokban azóta is folyamatosan bővült a távozók névsora, rajta az OpenAI kutatási igazgatójával és más fontos munkatársaival.

A dolognak ezzel nem volt vége, ugyanis a hétvégén már arról szóltak a hírek, hogy az igazgatótanács akár teljes visszavonulót fújhat, tárgyalásokat kezdve Altman és társai visszahelyezéséről. Ennek feltétele azonban a hatalmas nyomás alá került testület lemondása lett volna, amire nem került sor a kitűzött határidőig. A szappanoperába illő történet következő fejezetére hétfőig kellett várni, amikor a Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella bejelentette, hogy Altman és Brockman is csatlakozik vállalatának újonnan létrehozott MI-kutatócsoportjához.

Az OpenAI-nál eközben a Twitch társalapítóját és korábbi vezetőjét, Emmett Sheart nevezték ki ideiglenes vezérigazgatónak (interim CEO), amit a társaság hivatalosan ugyan nem erősített meg, de Nadella már arról udvariaskodott az X-en közzétett bejegyzésében, hogy nagyon várja a Shearrel és az OpenAI új irányítóival való közös munkát. A Microsoftot még mindig 10 milliárd dolláros befektetés köti az MI-fejlesztő startuphoz, nem beszélve a technológia integrációról és arról, hogy a MS kizárólagos cloud partnerként szolgálja ki az OpenAI munkaterheléseit.

Nem biztos, hogy magánügy

A Microsoft szóban forgó "fejlett MI-kutatócsoportjáról" egyelőre nem sokat tudni, de Nadella gyors lépéseket ígért, hogy biztosítsák a sikeréhez szükséges erőforrásokat. Altman ugyancsak az X-en erősítette meg a híreket, hozzátéve, hogy "a küldetés folytatódik", új főnöke pedig azokról a tapasztalatokról értekezett, amelyeket a GitHub, a LinkedIn vagy a Mojang Studios felszippantását követően szereztek a Microsofton belüli független identitások felépítésében, illetve a megfelelő tér kialakításában a felvásárolt cégek alapítói és innovátorai számára.

A kommentárok mindezzel kapcsolatban felidézik, hogy Altman állítólag saját fejlesztésű TPU-csipeket mutatott be az OpenAI befektetőinek. Ezzel értelemszerűen a Microsoft érdeklődését is felkeltette, ahol nemrég ugyancsak ARM alapú MI-csipeket jelentettek be a nagy nyelvi modellek (LLM-ek) betanításához, illetve az Nvidiától való költséges függőség csökkentéséhez. Mint kiderült, az OpenAI a Microsofttal együttműködve, saját modelljeivel finomította és tesztelte a Maia csipeket, amelyeknek már javában készül a második generációja is.

Az események egy kevesebbet tárgyalt, de mindenképpen fontos szála, amire az OpenAI egy másik társalapítója, Elon Musk is figyelmeztetett egyik megjegyzésében. Az Altmannal minimum fagyos kapcsolatban lévő üzletember szerint az OpenAI igazgatótanácsának tájékoztatnia kellene róla a közvéleményt, miért hozott ennyire drasztikus döntést, tekintettel a fejlett MI erejére és kockázataira. Musk már évekkel ezelőtt távozott az OpenAI irányítói közül, és többször is beszélt róla, hogy aggasztónak tartotta az ott zajló fejlesztések lehetséges társadalmi hatásait. Igaz, nemrég elindította újabb MI-cégét is, ami nyilván csak profitálhat az OpenAI-nál tapasztalható felfordulásból.

Közösség & HR

Véletlenül gyilkossággal vádolt meg egy államügyészt a mesterséges intelligencia

Az MI-vel gyártott, alacsony színvonalú híranyagok a jelek szerint még a Google "átfogó és naprakész információi" között is gond nélkül megjelenhetnek.
 
Hirdetés

Így lehet sok önálló kiberbiztonsági eszközéből egy erősebbet csinálni

A kulcsszó a platform. Ha egy cég jó platformot választ, akkor az egyes eszközök előnyei nem kioltják, hanem erősítik egymást, és még az üzemeltetés is olcsóbb lesz.

Ezt már akkor sokan állították, amikor a Watson vagy a DeepMind még legfeljebb érdekes játék volt, mert jó volt kvízben, sakkban vagy góban.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

ITSM a gyakorlatban

Három fájdalompont, amire az IT szolgáltatásmenedzsment gyors válaszokat adhat.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.