Felmérték a magyar fehérgallérosok produktivitásának legnagyobb akadályait
Többek között felesleges meetingek, rosszul elmentett dokumentumok keserítik meg a hazai irodai dolgozók életét, derül ki a META-INF reprezentatív felméréséből.
A nagy felhőszolgáltatóknak kedvezően változott az EUCS
A kiberbiztonsági tanúsítási rendszerből kivettek egy olyan követelményt, amely hátrányosan érintette a nem uniós felhőszolgáltatókat.
Autó helyett otthoni robotokban gondolkodik az Apple
A nemrég elkaszált autóipari belépő nem jelenti azt, hogy Cupertino ne kísérletezne tovább. A pletykák szerint a cég ezúttal a lakásokban tevékenykedő automatákban lát nagy potenciált.
Törvényszegésre bátorít a New York-i önkori mesterséges intelligenciája
Ahogy a generatív MI-technológia korlátai egyre nyilvánvalóbbak lesznek, úgy bukkannak fel sorra az ehhez hasonló, zsákutcába vezető felhasználási esetek.
Ráomlott az Amazonra a távmunkásokkal imitált csúcstechnológia
A vállalat feladná az emberi pénztárosokat és robotkasszákat is nélkülöző Just Walk Out rendszerét, ami a drága hardverek mellett az emberi munkát sem volt képes kiváltani.
Open source alapítványok fognak össze az EU kiberbiztonságáért
Közösen készítenek specifikációkat és szabványokat az uniós kiberrezilienciáról szóló törvényhez.
Megmagyarázták, miért olcsóbb, ha drágább
A VMware szerint ügyfelei nem járnak rosszabbul az új előfizetési konstrukcióikkal, csak rosszul számolnak.
Őrület, a Google hajlandó törölni az inkognitó módban gyűjtött adatokat
Persze nem mindenkiét, és nem is minden esetben, de egy most bejelentett peren kívüli megegyezés fontos lépés lehet a homályos "privát böngészés" rendbeszedése felé.
Kiszivárogott egy nagy jachtkereskedő ügyfélköre
A MarineMax hálózatát még kora tavasszal érte kibertámadás, de csak most derült ki, hogy a korábbi állításokkal ellentétben a hekkerek igen érzékeny adatokhoz is hozzájutottak.
Bejelentkezés nélkül is használható a ChatGPT ingyenes verziója
A GPT-3.5-ről, és nem az erősebb GPT-4-ről van szó, de valószínűleg így sokan próbálják majd ki első ízben az MI-chatbotot.
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.