A nemrég elkaszált autóipari belépő nem jelenti azt, hogy Cupertino ne kísérletezne tovább. A pletykák szerint a cég ezúttal a lakásokban tevékenykedő automatákban lát nagy potenciált.

Ahogy egy nagy fehér cápa sem teheti meg, hogy ne ússzon, úgy egy Apple méretű vállalatnál is elképzelhetetlen, hogy ne próbáljon folyamatosan előre haladni, friss ötletekkel újabb bevételszerző területeket meghódítani.

A kísérletezésnek persze megvan az a hátránya, hogy néha nagyon félremegy. Valami ilyesmi történt az egy évtized alatt nagyjából 10 milliárd dollárt elfüstölő autós álmokkal, amelyekről nemrégiben tettek le végleg a cégnél. A legfrissebb pletykák szerint ugyanakkor bőven maradt még recept, amin dolgozni lehet az almás boszorkánykonyhában.

Az Apple-ügyekben rendszerint jól értesült Mark Gurman arról számolt be a Bloomberg hasábjain, hogy a figyelem erősen az otthoni robotika felé fordult. Utóbbiak fejlesztése sem tegnap indult, de az autós projektből felszabaduló mérnökcsapat egy része  már új feladatokat is kapott a robotokon dolgozó teamben.

Gurman tűzhöz közeli információi alapján nem feltétlenül lelkesen pókhálózó, esetleg vacsorához megterítő humanoid gépeken dolgoznak az amerikai óriásnál. A néhol meglehetősen homályos beszámoló például megemlít egy asztali eszközt, amelynél egy képernyőt mozgatna az automatika. Utóbbi célja, hogy egy több ember között is képes legyen egy személyre fókuszálni, miközben mozgása leköveti az emberi fejmozgást. Mindez a sejtések szerint a videóhívásokat lesz hivatott magasabb élményszintre emelni.

Más változatoknál viszont elengedhetetlen funkció az önálló mozgás, amihez feltehetően újra lehet hasznosítani valamit az autós projektnél felhalmozódott navigációs tudásból.

Semmi sem biztos

Egyelőre a fentiekkel kapcsolatban leginkább az a biztos, hogy semmi sem biztos. Annyi bizonyos, hogy az egyelőre csak kevesek által megfizethető, nem mindenkit elvarázsoló Vision Pro után biztosan nagy szüksége van az Apple-nek egy következő nagy dobásra. A vezetőség azonban nem feltétlenül bízik abban, hogy ezek a háztartásban használható robotok lesznek, amelyek nem tekinthetők létszükségletnek, és így nem is biztos, hogy kellő számú vásárlójuk akadna, ha a vállalat által megszokott prémium áron kínálnák majd őket.

Konzumer tech

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.