A mesterséges intelligencia lesz a következő egy-két évtized azon fő fejlesztési területe, ami az emberiség jövőjére az egyik legnagyobb hatást fogja gyakorolni. Tulajdonképpen már ma is ezt teszi, egyelőre azonban eléggé töredezetten halad a dolog. A nagy IT cégek ugyanis zömmel saját szakállukra fejlesztenek – elég csak megnézni a telefonokba integrált MI-k sorát: Apple Siri, Google Assistant, Microsoft Cortana, Samsung Bixby stb. –, és egységes irány helyett szétforgácsolódnak az erőfeszítések.
Egyre bővülő tagság
Ezt a trendet akarja megfordítani a tavaly szeptemberben létrejött Partnership on AI nevű nonprofit csoport, ahol a mesterséges intelligencia kutatását helyeznék közös platformra. Az iparág néhány nagyágyúja is részt vesz benne, például a Microsoft, a Google és az IBM már jó ideje tagja a PAI-nak. Az Apple egyelőre a kint sem vagyok, bent sem vagyok állapotot választotta. hivatalosan ugyan nem jelentették be közreműködésüket, de nyílt titok, hogy valamilyen szinten azért képviseltetik magukat a szervezetben.
A klub a napokban bővült további huszonkét új taggal. Nyolc közülük profitorientált cég – például az Intel, az eBay, a Sony és a Salesforce –, de egyensúlyt képeznek a nonprofit csatlakozók, mint például az Electronic Frontier Foundation (EFF) és a UNICEF.
Nem csak a taglétszám bővült, hanem a szervezet hatóköre is. Bejelentésük szerint új munkacsoportokat hoznak létre a mesterséges intelligencia különböző aspektusainak legjobb módszerei kutatása és meghatározása céljából. Emellett partneri kapcsolatok kialakítására törekednek a nonprofit és nem közszférához köthető szervezetek mesterséges intelligenciával kapcsolatos kihívásainak leküzdése érdekében.
Végül, a Google Lunar XPrize-hoz hasonló kezdeményezésről is beszámolt a PAI. Az AI Grand Challenges mellett díjat alapítanak a mesterséges intelligencia, emberek és társadalom közötti kapcsolatok témában készülő tanulmányok létrejöttének elősegítéséért.
Egyesíti erőit a Google, a Facebook és a Microsoft
Az IBM-mel és az Amazonnal együtt fognak össze a techipar óriásai, hogy hatékonyabbá tegyék az MI-t. Ennek feltétele, hogy a nagy cégek ne mind külön utakat járjanak, hanem legalább alapvető dolgokban egyetértsenek ezen a téren.
Ez a felismerés vezetett a Partnership on Artificial Intelligence to Benefit People and Society nevű nonprofit keretrendszer tavaly ősszel történő létrehozásához. Elsődleges céljuk a mesterséges intelligencia kutatása, az erre alapuló új technológiákkal kapcsolatos irányelvek létrehozása és az MI nyilvánossággal való megismertetése és elfogadtatása.
Nem lobbicsoportnak szánják a társaságot, ezért vezetésében nem csak a vállalati világból érkezők foglalnak majd helyet, hanem tudósok és etikával, szabályozással foglalkozó specialisták is. A csoport globálisan felhívhatja az emberek figyelmét a mesterséges intelligencia jelentőségteljessé válására a fő IT-cégeknél. További részletek itt.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?