A Huawei többször is megnyugtatott mindenkit, hogy saját erőből is alternatívát tud állítani a Google operációs rendszerével szemben. A dolog szépséghibája, hogy ehhez a Google alkalmazásait is le kellene másolnia.

Hivatalosan augusztus elején mutatkozott be a Huawei Harmony (Hongmeng) nevű operációs rendszere, amelyet már korábban is egyfajta B tervként lobogtattak az amerikai kormányzati szankciók, ezen belül is a Google Android rendszerének és alkalmazásáruházának elvesztésére. Richard Yu, a Huawei végfelhasználói szegmensért felelős vezetője májusban arról beszélt, hogy az alternatív oprendszer akár idén ősszel, de legkésőbb jövő tavasszal bevethetővé válik, sőt kompatibilis lesz az androidos és webes alkalmazásokkal, mindezt pedig június közepén meg is erősítették a Reuters kérdésére.

Bár a hírügynökség riportja szerint hangsúlyozták, hogy ezt egyáltalán nem tartják optimális iránynak, az csak a Huawei alelnökének júliusi nyilatkozatából derült ki, hogy a 2012 óta fejlesztett Hongmenget egyáltalán nem mobil eszközökre, hanem IoT-felhasználásra szánták, így ebben a formában nem is alkalmas mobil operációs rendszernek. Ettől függetlenül kitartottak amellett, hogy akár az év vége előtt megjelenhet a legelső, Hongmenget futtató Huawei okostelefon, bár továbbra is az Android ökoszisztémájában gondolkodnak, és a gyártó csak végső esetben állna át a saját megoldására.

A Financial Times oldalán megjelent interjúban most a Huawei társadalmi kapcsolatokért felelős alelnöke, Joy Tan már ezen is túllépett, és években határozta meg az ahhoz szükséges időt, hogy a Hongmeng érdemben az Android helyére léphessen. Itt elsősorban a már emlegetett androidos ökoszisztéma újraépítéséről van szó: nem csak Európában, de Délkelet-Ázsiában is nagyon sokan használnak androidos eszközöket. Ez azt jelenti, hogy megszokták a Google rendszeréhez kapcsolódó alkalmazásokat, egy applikációk nélküli operációs rendszer ebben az összefüggésben értelmezhetetlen dolog.

A Huawei májusi feketelistázásával a Trump-adminisztráció arra kényszerítette a Google-t, hogy felfüggessze szoftvereinek és szolgáltatásainak licencelését a Huawei felé. Ez súlyos csapás volt a nyugati piacokon is nagy tervekkel rendelkező kínai gyártónak, amely már karnyújtásnyi távolságban volt a globális mobilpiac trónjától, ehhez képest legújabb csúcsmodelljét, a Mate 30-at már Google appok nélkül kénytelen szállítani. Ez Kínában még nem is jelentene különösebb gondot, hiszen ott a Google saját alkalmazásboltja amúgy sem volt elérhető, máshol azonban alapvetőnek számít a Gmail, a Térkép vagy a YouTube rendelkezésre állása.

Az amerikai 5G fejlesztéseket sem engedték el

Visszatérve az amerikai kereskedelmi szankciókra, a Reuters ugyancsak a közelmúltban számolt be egy másik fontos területről, az 5G hálózati eszközök helzetéről. A Huawei ebben a szegmensben is piacvezető, sőt a büntető intézkedések is legelsősorban ezt a tevékenységét célozzák. A társaság október közepén nyilvánosságra hozott harmadik negyedéves pénzügyi jelentésében összesen 60 olyan hálózatfejlesztési szerződésről van szó, amelyeket különböző távközlési cégekkel kötöttek az utóbbi időben világszerte. Ez akkor is jelentős eredmény, ha az amerikaiaknak nem sikerült minden szövetséges országokban érvényre jutatni a Huawei feketelistázását, bár a cég továbbra is negatív forgatókönyvekkel számol.

A Reuters információi szerint az amerikai piacon most alternatív megoldáson dolgoznak, amennyiben tárgyalásokat kezdtek néhány tengerentúli távközlési céggel a Huawei 5G hálózati technológiáinak licenceléséről. A hírügynökség a kínai vllalat illetékes alelnökét idézi, aki elmondta, hogy hosszú távú megállapodásokról és egyszeri tranzakciókról is szó van, bár sem az érdeklődő üzleti partnerek kilétéről, sem számáról nem árult el részleteket.

Maga az ötlet már korábban felmerült, a kommentárok azonban nem tartották életszerűnek, hogy bárki is átvegye a Huawei szabadalmait, licenceit vagy szoftverkódjait, hogy aztán a továbbiakban ő maga gondozza azokat. A jelek szerint azonban mégis vannak, akik hajlandók tüzetesebben is megvizsgálni egy ilyen lehetőséget: az Egyesült Államokban nincsenek olyan hazai gyártók, amelyek egymagukban ki tudnák szolgálni az 5G fejlesztéseket, a Huawei európai versenytársai pedig lényegesen drágábban szállítják a megfelelő eszközöket. A kínaiak máshol akár 30-50 százalékkal is jobb árakat tudnak adni, ami az elemzők szerint köszönőviszonyban sincs a piaci realitással, de a megrendelőket ez nyilván kevésbé érdekli; ilyen felállásban pedig azon is érdemes lehet elgondolkodni, hogy milyen lehetőségek vannak Huaweijel való együttműködésben.

Mobilitás

CIO Kutatás 2026: Merre tart az vállalati informatika és annak irányítója?

Hiánypótló nagy kép a hazai nagyvállalati informatikáról és az informatikai vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.