Bár az IBM kiváló reputációval rendelkezik a nyílt forrású szoftverek történetében, sokan elképzelni sem tudnák az IBM-nél és a Red Hatnél különbözőbb vállalati kultúrák találkozását.

Az IBM vasárnap jelentette be, hogy megállapodott a legnagyobb open source megoldásszállító, a Red Hat 34 milliárd dolláros felvásárlásáról. Ez a közleményben szereplő feltételek alapján a valaha volt legértékesebb akvizíció a szoftveres szegmensben, de összességében is harmadik helyen áll az amerikai technológiai felvásárlások listáján. Bár az IBM története során már közel 180 céget kebelezett be, nem meglepő, hogy a Red Hat megszerzése az eddigi legnagyobb üzletnek számít az IBM történetében is, bőven megelőzve a Cognos tulajdonosainak 2008-ban fizetett 5 milliárdot.

Az open source ebben a tekintetben az utóbbi időszak slágerévé vált: a Microsoft nemrég ütötte nyélbe a GitHub 7,5 milliárd dolláros felvásárlását, a Salesforce is ebben az évben szerezte meg 6,5 milliárdért a MuleSoftot, de érdemes megemlíteni a Cloudera és a Hortonworks összeolvadását is, amelynek nyomán egy több mint 5 milliárd dollárra értékelt új szervezet jön létre. Ehhez jön most a Red Hat eladása, ami nem csak az akvizíció értékét tekintve jelentős dolog, de a világ vezető nyílt forráskódú szoftvervállalatának eladása a szakmai közösséget is megosztotta.

Jöhet a vállalati kultúrsokk

Az üzlet elvileg mindkét félnek előnyös. A Red Hat alapos erősítést hoz az IBM legjobb esetben is stagnáló cloud üzletágának, míg a Red Hat az IBM értékesítési hátterével sokkal messzebbre juthat, mintha továbbra is önálló open source szállítóként küzdene a nagyvállalati piacon. A két társaság együttműködése ráadásul már hosszú évek óta tart, így a Red Hat csatlakozása az IBM Hybrid Cloud üzletágához akár egy szerves fejlődési folyamat végének is tekinthető.

A megállapodás bejelentésekor az is kiderült, hogy az IBM egyelőre nem akar hozzányúlni a Red Hat más szolgáltatókkal futó partnerségeihez (ilyen az AWS, a Microsoft Azure, a Google Cloud vagy az Alibaba is), emellett a márkát, a menedzsmentet és jórészt a szervezeti önállóságot is megtartják. Az IBM ráadásul a régi techvállalatok közül a nyílt forrású megoldások hagyományos támogatójának számít – a mostani felvásrlást még a Linux Foundation igazgatója is nagy lehetőségnek és az open source jelentőségét kiemelő eseménynek nevezte.

Az első kommentárok jó része mégis aggályokat fogalmaz meg a Red Hat jövőjét illetően, ennek oka pedig jellemzően az eltérő vállalati kultúrák találkozása. Az IBM nyilván egy hatalmas, bürokratikus szervezet, amely hasonló nagyságrendben mozgó ügyfelekhez van szokva, ezzel szemben a 25 éve alapított Red Hat jellemzően kisebb kliensekkel dolgozik, agilisabb szervezettel működik és sokkal jobban fel van készülve az esetleges kockázatok vállalására.

Sok múlhat a laza irányításon

A pesszimisták szerint idő kérdése, hogy az IBM teljesen átalakítsa és magába olvassza a Red Hatet, míg mások enélkül is a tehetséges szakemberek elszivárgásától tartanak, ami hosszabb távon súlyosan érinti majd a cég termékfrissítéseit vagy támogatási munkáját. Ehhez jön, hogy a cloud üzletben (is) nehézségekkel küzdő IBM-et ma már nem mindenki sorolja a vezető innovátorok közé – más szóval, a kritikusoknak nem az IBM és az open source viszonyával, hanem az IBM és minden más viszonyával van bajuk.

Ettől függetlenül az IBM igen komoly reputációval rendelkezik az open source területén, kezdve a Linux legitimációjában vállalt szerepétől egészen a nyílt forrást támogató üzleti modellig, azt pedig most is bizonyította, hogy hajlandó nagyon komoly befektetésekre ebben a szegmensben. A ZDNet összeállításából viszont kiderül, hogy a Red Hat sok munkatársa majdhogynem a hírekből értesült az IBM ajánlatának elfogadásáról, és nem feltétlenül osztja a menedzsment optimizmusát, különös tekintettel a társaság korábbi cégfelvásárlásainak utóéletére.

A Business Insider oldalain megszólaltatott elemzők kiemelik, hogy a felvásárlás akkor lehet ténylegesen gyümlcsöző (értsd: nem csak az IBM számára előnyös), ha az óriásvállalat visszafogja magát, és nagyon könnyű kézzel irányítgatja legújabb szerzeményét: ha bármennyire is megpróbál belenyúlni a Red Hat megszokott céges kultúrájába, akkor a dolognak könnyen rossz vége lehet. A legnagyobb vállalatok megtehetik, hogy az elmulasztott lehetőségeket mélyen a zsebükbe nyúlva pótolják – a kérdés minden esetben az, hogy többről van-e szó a versenytársak konszolidációnak nevezett kivásárlásánál.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.