A 21 állam sok millió lakosát érintő ügy rekordidő alatt keltette fel a hatóságok figyelmét. A Google szerint minden rendben van, ám így sem jön jókor a vizsgálat.

A The Wall Street Journal hétfőn publikálta a jól értesült belső forrásokra alapozott sztoriját arról, milyen hatalmas mennyiségű egészségügyi adathoz jutott a keresőóriás egy kórházakat üzemeltető szervezettel kötött régi megállapodásnak köszönhetően. A majdhogynem szó szerint fél Amerikát érintő ügyről akár az is kiderülhet, hogy minden teljesen legálisan történt, mindenesetre a kormányzatnál úgy látják, ennek eldöntésére alaposabb vizsgálatra van szükség.

Gyorsan eszkalálódott

Hiába igyekezett a Google a lehető leghamarabb reagálnia az együttműködéssel kapcsolatban felmerült kérdésekre, ezzel nem sikerült mindenkit megnyugtatnia. Az USA egészségügyi minisztériumának illetékes szerve ugyanis máris jelezte, hogy további információkat szeretne látni az érzékeny személyes adatok millióit érintő ügyben. Az Office for Civil Rights feladata a betegek jogainak védelme és a hatályos törvények betartatása az egészségügyi rendszerben érdekelt szereplőkkel. 

A házon belül Project Nightingale kódnévvel emlegetett együttműködés keretében a Google különböző cloudos szolgáltatásokat biztosít az USA 21 tagállamában több ezer egészségügyi intézményt üzemeltető, menedzselő nonprofit Ascension-hálózatnak. Ennek a megállapodásnak a folyománya az, hogy az informatikai óriás többek között a kórházakban kezelt emberek laboreredményeihez, diagnózisaihoz és egyéb ellátási dokumentumaihoz is hozzáfért. Minderről pedig az érintetteknek egyáltalán nem volt tudomása.

A Google-nél viszont már hétfőn kiadtak egy közleményt, amelyet később alapos kérdezz-felelek résszel is kiegészítettek a félreértések eloszlatására. Ebből kiderül, hogy egyrészt a cég álláspontja szerint minden a hatályos törvényeknek megfelelően zajlik, különös tekintettel a betegadatok kezeléséről szóló, úgynevezett HIPAA jogszabály betartására. Másrészt a kellően védett adatokat csak az Ascensionnek nyújtott szolgáltatások jobbítására, a technológia fejlesztésére használják fel. Azaz szó sincs róla, hogy mondjuk valakinél azért jelenne meg egy bizonyos hirdetés, mert a kérdéses adatbázisban szerepel. 

Kabátlopási ügybe keveredhetnek

Azt egyelőre nem lehet megjósolni, hogy a minisztériumi vizsgálat végül milyen eredménnyel zárul, de annyi már most kijelenthető, hogy semmiféle ilyen procedúra nem segít abban, hogy az utóbbi években a nagy informatikai polipok magatartásával kapcsolatban felerősödő aggályokat csillapítsa.

És itt nem csak a lavinát elindító facebookos Cambrige Analytica-botrányról van szó, hiszen azóta futószalagon érkeznek újabb és újabb zűrös, vagy egyenesen törvényellenes esetek. Alig pár héttel kell csak visszalapozni a naptárban, amikor is kiderült, hogy a Twitter rendszerében "véletlenül" felhasználták a biztonságos beléptetéshez szükséges adatokat arra, hogy a hirdető partnerek magasabb szintű kiszolgálásban részesülhessenek.

A Big Tech néven emlegetett nehézsúlyú játékosokra egyre komolyabb nyomás helyeződik a szabályozók és politikusok oldaláról, mivel kezd világossá válni, hogy olyan hatalom összpontosul ezeknél a szervezeteknél, ami megfelelő korlátozások hiányában veszélyes folyamatokat indukálhat a globális gazdaságban, vagy éppen a politikai térben. Miközben Amerikában lehetséges megoldásként már a feldarabolás ötlete is felmerült, Európában inkább speciális szabályok kidolgozását szorgalmazzák, mert a különböző versenyjogi és adatkezelési szabálysértésekkel járó gigabüntetések láthatóan nem elegendőek a techóriások kordában tartására.

Cloud & big data

Jön a félmilliós iPad brutál neurális feldolgozó egységgel

Ez persze csak az alapár, az extrákért külön kell fizetni. A nagyobb modell minden extrával forintban bőven millió fölött lesz.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.