Kína hamarosan újabb szintet léphet a digitális valuta bevezetésében. A Bloomberg értesülései szerint Hongkong arról tárgyal a pekingi kormányzattal, hogy bekapcsolódna a digitális jüan szélesebb körű tesztelésébe. Azt vizsgálnák, miként használható a határokon átnyúló tranzakcióknál a digitális eszköz.
Az előzetes köröket már megfutották. Hongkong monetáris hatósága végzett egy előzetes tesztet a Kínai Népi Bank digitális valutákkal foglalkozó intézetével. A tesztbe bevontak bankot, kereskedő cégeket is. Kína abban a szerencsés helyzetben van, hogy lényegében hazai pályán tesztelheti, hogyan működik a digitális jüan a nemzetközi piacokon. Hongkong ugyanis önálló gazdaság, van saját pénze (hongkongi dollár) és bankrendszere is.
Kínát annyiban sürgeti az idő, hogy a 2022-es pekingi téli olimpiai játékokra szeretne villantani a digitális rendszerrel. A tesztek belföldön már jó ideje folynak több nagyvárosban, többek között a Hongkonghoz közeli Sencsenben is. Hongkong bekapcsolódása pedig ahhoz fontos lépés, hogy jövő februárban már egy globálisan bevezetett és elfogadott digitális pénz várja a pekingi versenyekre érkezőket.
Lekörözik a világot
De a februári pekingi villantás csak másodlagos cél, bár ha jól sül el, reklámnak sem utolsó. Mint azzal korábban többször is foglalkoztunk, a pekingi kormányzatnak egészen pontos elképzelése van arról, hogy milyen legyen a digitális pénze, hiszen elsődlegesen az a célja vele, hogy még szigorúbb politikai kontroll alatt tarthassa a gazdaságot.
Egy ugyanolyan nyílt, közműszerű rendszert épít, ami a készpénzes fizetés is volt. Tehát központilag ellenőrzött, stabil árfolyamú digitális pénzrendszert, amiben a tranzakciókat szorosan az ellenőrzése alatt lehet tartani, és ráadásként (itt a digitális rendszer óriási előnye) az egyén szintjéig vivendő ellenőrzéshez az adatgazdálkodással is össze lehet kapcsolni. Ezzel párhuzamosan megkezdődött az alternatív fizetési szolgáltatók visszaszorítása is (lásd az Ant tőzsdére vitelének megtorpedózása).
Azt a Bloomberg is kiemeli, hogy Kína beelőzte a világot a digitális pénz bevezetésében, hiszen az európai jegybankok egyelőre a tervezés fázisában vannak, és a FED sem tart sokkal előrébb. Ha pedig a digitális jüant sikerül sztenderden bevezetni Hongkongban is, azzal újabb előnyt szerezhet. Ráadásul ez Hongkong számára vonzó. A hírügynökség idéz egy szakértői jelentést, mely szerint a határon átnyúló fizetések a város gazdaságnak komoly terhet, évi 20-40 milliárd dollár költséget jelentenek (Hongkong GDP-je 2020-ban 341 milliárd dollár volt).
Kína számára szintén fontos ez az irány, hiszen így szorosabbra tudná fonni a Csu-csiang folyó (Gyöngy-folyó) torkolata környékén sorakozó, Hongkongtól Sencsenen és Kantonon át Makaóig tartó gazdasági központokat.
Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről
Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.
Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket
Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.
Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában
A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.
Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész