A kínai jegybank szerint 10 millió céges felhasználó is csatlakozott a rendszerhez, és a hivatalosan még kísérleti jelleggel működő tárcák eddigi összes forgalma a 10 milliárd dollárt közelíti.

Eddig nagyjából 140 millióan nyitottak valamilyen digitális tárcát a kínai jegybank által fejlesztett digitális valuta (a jüan ISO kódjából eredően e-CNY jelöléssel hivatkozott kriptopénz) használatára – derült ki a szervezet illetékes vezetőjének szerdai tájékoztatásából. A Hongkongban rendezett Fintech Week konferencián az is kiderült, hogy hivatalos időpont továbbra sincs az eszköz bevezetésére, de a tesztek már jó ideje folynak több nagyvárosban és utóbb Hongkongban, a cél pedig az, hogy a 2022-es pekingi téli olimpiai játékokra már teljes egészében működjön a rendszer.

A központi bankok világszerte vizsgálják a saját digitális valuták (CBDC) fejlesztését a pénzügyi rendszerek modernizálása, ide értve a kriptovaluták elleni hatékony verseny és a belföldi vagy nemzetközi fizetések felgyorsítását is. Kína ebben a tekintetben az élen jár, amennyiben arrafelé már tavaly óta futnak különböző fizetési megoldások kísérleti üzemei. A kínai jegybank közlése szerint eddig 1,55 millió kereskedő fogadhatott el e-CNY tárcákkal történő fizetést, beleértve a közüzemi, vendéglátó, szállítási, kiskereskedelmi és nem utolsósorban kormányzati szolgáltatásokat is.

A 140 millió tárca között már körülbelül 10 millió céges felhasználó is van, a lebonyolított 150 millió tranzakció értéke pedig elérte a 62 milliárd jüant (9,7 milliárd dollárt) a tucatnyi régióban futó próbaidőszak során. A Bloomberg beszámolója alapján az operátoroknál összesen négyféle e-CNY tárcát nyithatnak az ügyfelek, amelyek közül a legkevésbé privilegizált megoldáshoz csak telefonszámra van szükségük, vagyis ebben a tekintetben még a kibocsátó központi bank számára is névtelenek maradhatnak.

Az ilyen típusú digitális tárcák napi tranzakciós értékének azonban csak 5000 jüan a felső határa, és éves szinten is csak 50 ezer jüant lehet költeni velük. Ehhez képest a legmagasabb privilégiumokkal rendelkező csomagokat már személyesen, bankfiókokban kell igényelni az ehhez tartozó személyazonosítással, de a tárcához nem rendelnek semmilyen korlátozást. Az ilyen digitális tárcák ezzel együtt is kevesebb tranzakciós információt gyűjtenek, mint a hagyományos digitális fizetési szolgáltatások, és a kínai jegybank elvileg azokat sem adja ki harmadik félnek vagy más kormányzati szervnek, ha azt célzottan nem írja elő valamilyen törvény.

Máshol nem sietik el a dolgot

Az új fizetőeszköz felfutásának ütemére jhellemző, hogy a június végi tájékoztatás még 24 millió egyéni vagy vállalati felhasználóról, illetve 34,5 milliárd jüan értékű tranzakciókról szólt. Mások, így például a G7-es országok, Kínával ellentéteben egyelőre a CBDC-k kibocsátására vonatkozó közös szabványok kidolgozásánál tartanak. A kérdés Magyarországon is napirenden van, bár egyelőre itt is csak elméleti szinten. Ahogy októberben írtuk, az MNB szerint technológiai oldalról minden feltétel adott a gyors bevezetéshez; a magyar jegybanki digitális valuta bevezetését nem feltétlenül a pénzforgalmi kérdések határozzák meg, bár a végeredmény mégis erről szólna, hiszen egy új fizetőeszközt adna a felhasználók kezébe.

Az Európai Központi Bank (EKB) tavasszal már világossá tette, hogy nem akarja elkapkodni a digitális euró bevezetését, és igyekszik elkerülni, hogy ebben az EU-n kívüli narratívák befolyásolják. A digitális euró így legkorábban 2026 körül jelenhet meg, amivel az Európai Unió jóval elmaradna Kína mögött, de az EKB csak akkor döntene a digitális euró bevezetéséről, ha annak felhasználhatóságát körültekintően tesztelte, és meggyőződött róla, hogy az nem veszélyezteti az euróövezet pénzügyi stabilitását. A digitális pénz ugyanis olyan típusú tranzakciókat ösztönözhet, amelyek erősen rombolhatják azt, különösen a jelenlegihez hasonló válsághelyzetben.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.