Rony Abovitz nem sokkal azt követően jelentette be lemondását a vezérigazgatói posztról, hogy nehéz helyzetben lévő cége pénzügyi mentőövet kapott a befektetőktől.

Úgy tűnik, komoly ára volt annak, hogy 350 millió dollárnyi friss tőke érkezett a hatalmas reményekkel induló, ám azokból eddig gyakorlatilag semmit be nem váltó Magic Leaphez.

Vezéráldozat

Alig pár nappal ezelőtt számoltunk be róla, hogy a cég váratlan segítséget kapott. Az alapító cégvezér ezt büszkén jelentette be a munkatársaknak, akiknek valóban volt okuk az örömre, hiszen Rony Abovitz azt is közölte, hogy ezzel hivatalosan is visszavonja azt az áprilisi döntést, amely a dolgozók felének elbocsátásáról szólt.

Az akkori belső levélben viszont arról nem volt szó, hogy ezzel párhuzamosan jelentős változás történik a vállalat vezetésében. Abovitz ezzel kapcsolatban tegnap állt nyilvánosság elé. A közleményből kiderül, hogy az alapító az igazgatóság tagjaival közösen arra az elhatározásra, hogy a cég életében elérkezett az a pont, hogy egy új vezető vegye át a stafétát. A váltással a hivatalos szövegetés szerint a friss vezérigazgató feladata lesz "a cég vállalati szférára fókuszáló tervét sikeres üzletté" formálni. Ami magyarul leginkább azt jelenti, hogy most már nagyon szükség lenne valakire, aki képes megrendeléseket szerezni és értelmezhető forgalmat generálni.

Bár a közleményben egy szó sem esik arról, hogy mindennek bármi köze lenne a legutóbbi befektetői csomaghoz, de a körülmények alapján a két ügy szinte biztosan összefonódik. Úgy tűnik, a 350 millió fejében az alapító fejét kérték. A hirtelen jött (kényszer)helyzet teóriáját alátámasztja az is, hogy egyelőre nincs megnevezett utód, hiszen csak a jelöltek keresésénél tart a folyamat.

Szórakozásnak kicsit drága volt

A Magic Leap hat évvel ezelőtt 50 millió dolláros tőkével kezdte meg működését, de hamar megjelentek körülötte az olyan nehézsúlyú befektetők, mint a Google, az Alibaba, a Qualcomm vagy a Warner Bros. A vállalathoz eddig nagyjából 3 milliárd dollár érkezett, miközben sokáig semmilyen konkrétummal nem szolgáltak azzal kapcsolatban, hogy mivel és hogyan próbálják megváltani a világot.

Első kereskedelmi forgalomba hozott termékükkel sem robbantottak bankot. A Magic Leap One nevű AR-headset fejlesztői változata 2018-ban jelent meg és majdnem 2300 dollárba került. A termékről hamar kiderült, hogy képtelen például a gyorsan mozgó tárgyak követésére, vagyis alkalmatlan a szórakoztató alkalmazások legnagyobb részéhez, de az amerikai hadsereg nagyszabású pályázatán is elhasalta a Microsoft eszközeivel szemben.

Tavaly decemberben már arról számolhattunk be, hogy a cég az első évben alig 6 ezer darab Magic Leap One-t értékesített, szemben a korábbi tervekben szereplő milliós tétellel. Ennek következtében a menedzsment egy erős rántással a vállalati ügyfélkör felé fordulva kalibrálta újra a terméket, elsősorban az egészségügyi, ipari vagy pénzügyi szegmens szereplőit célozva. Az erre a célra beígért, továbbfejlesztett eszköz azonban a hardveres képességeit tekintve nem különbözik a konzumerpiaci megoldástól.

A Magic Leap befektetői jelenleg csak a headset fejlesztés alatt álló második generációjában, illletve az azt eladni képes új vezetőben bízhatnak.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.