A keresőóriás saját gyártású órájáról évek óta tartó pletykák idén felerősödtek. A legutóbbi értesülések alapján a projekt jól halad, és akár már 2022 tavaszán debütálhat a referenciaként funkcionáló eszköz.

A Google egyszer már majdnem kihozott egy okosórát, de a 2016-ra tervezett eszközt végül teljesen törölte programjából a cég. Az azóta eltelt években azonban újra és újra előkerülnek pletykák, belső információk arról, hogy végleg nem tett le a keresőóriás a saját fejlesztésű óra gondolatáról. A témában a legfrissebb információmorzsákkal ezúttal az Insider jelentkezett. A lap birtokába jutott dokumentumok és tűzhöz közel álló források alapján számol be a projekt aktuális állapotáról.

Nem kell Rohanni

A házon belül csak Rohan kódnévvel hivatkozott óra a tervek szerint jövőre tényleg piacra kerülhet. Az optimistább forgatókönyv szerint akár már tavasszal megtörténhet a debütálás, amennyiben az éppen zajló tesztek kielégítő eredménnyel zárulnak. Hasonlóan a Pixel telefonokhoz, az egyelőre fix nevet nem kapó órának is azt a szerepet szánják, hogy mind a fogyasztók, mind a potenciális gyártó partnerek számára egyfajta referenciapontként szolgáljon a cég operációs rendszerének lehetőségeivel kapcsolatban.

Saját gyártású órájával a Google egyben kísérletet tehet arra is, hogy valamennyire megtörje a rivális Apple domináns pozícióját (a legfrissebb adatok alapján ebben sokat segíthet az is, hogy az eddig külön úton járó Samsung beállt a Google operációs rendszere mögé). Az Apple Watch kialakításával éles ellentétben áll a Google órája, amely kör alakú, keret nélküli formában érkezhet majd a piacra. Képességek, funkciók szempontjából viszont már több a hasonlóság, hiszen ahogy az egy modern órától elvárható, a Google eszköze is több egészségügyi állapothoz, edzésmunkához kapcsolódó adattal láthatja el tulajdonosát.

A Rohan projekt a források szerint idén különösen nagy sebességre kapcsolt. A dolgozók egy része például belső tesztre már kapott példányokat. A hordozható eszközök területén való erősítést az is fűthette, hogy idén januárban sikerült végleg lezárni a még 2019-ben bejelentett Fitbit-felvásárlást. Utóbbi munkatársait pedig összeboronálták a Google területen dolgozó szakembereivel.

Hosszú történet

Ahogy a beharangozóban is említettük, a téma rendszeresen felbukkan a nemzetközi sajtóban, és az Insider mostani beszámolójában elhangzottak között is rengeteg olyan van, ami nem tekinthető újdonságnak. A projektről legutóbb áprilisban mi is megemlékeztünk annak kapcsán, hogy egy technológiai szektorban jól ismert "szivárogtató" belső anyagok alapján részletesen beszámolt a megjelenés előtt álló termékről.

Jon Prosser videójából például kiderült, hogy az óra kerek formavilággal érkezhet, mint ahogy az is, hogy kijelző a perem nélküli, és mindössze egyetlen kilógó elem, a hagyományos órákon megszokott felhúzó szerkezetre, a koronára hajazó gomb látszik rajta. A változatosságot kedvelő fogyasztók pedig 20 különböző színű pántból választhatják majd ki a számukra kedves darabokat.

A tavaszi szivárogtatásban ugyanakkor már fix névként szerpelt a Google Pixel Watch, ami ellentmondani látszik az Insider friss értesüléseinek. Ugyanakkor azt is érdemes hozzátenni, hogy Prosser áprilisban azt sem zárta ki, hogy még idén, valamikor októberben debütálhat az óra. Ha valami, akkor ez a pletyka biztosan nem vált valóra. Sebaj, akkor talán majd jövő tavasszal!

Konzumer tech

Jön a félmilliós iPad brutál neurális feldolgozó egységgel

Ez persze csak az alapár, az extrákért külön kell fizetni. A nagyobb modell minden extrával forintban bőven millió fölött lesz.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.