Rövid idő alatt történt heves piaci mozgolódás az okosórák szegmensében. A folyamatok egyik nyertese a Samsung, amely hirtelen komoly piaci kihívója lett az Apple-nek. Míg a másik egyértelmű haszonélvező a Google, amelynek saját operációs rendszere egyetlen negyedév alatt 4 százalékról 17-re javította jelenlétét az egyre komolyabb tényezőként funkcionáló szegmensben.
Tizen túliak társasága
Az idei harmadik negyedévben a Counterpoint Research adatai alapján 16 százalékkal több okosórát adtak el a gyártók, mint egy évvel korábban. Ugyan az Apple elsőségéhez egyelőre nem férhet kétség, ám Cupertino a riválisokkal szemben lényegesen gyengébb szezont produkált, aminek következtében 28 százalékról beesett 22 alá. Ebben persze az is közrejátszott, hogy a vállalat új órájának debütálása átcsúszott az idei negyedik negyedévbe.

Az okostelefonos szegmens alakulása az idei harmadik negyedévben (forrás: Counterpoint Research)
Dél-Koreában viszont köszönték szépen, és megragadták a kínálkozó lehetőségeket. A Samsung még tavasszal jelentette be, hogy "összeköltözik" a Google-lel, legalábbis a hordozható eszközök operációs rendszerét illetően. A két cég minden bizonnyal rájött, hogy külön-külön nem tudják megtörni az Apple dominanciáját. A partnerség eredményeként a Samsung felhagyott saját linuxos megoldásával, a Tizen OS-szel, hogy eztán az androidos Wear OS-ből származó, új közös megoldásra fókuszáljanak a felek.
A friss számok az együttműködés sikerét mutatják. A Samsung nyáron debütált legújabb modelljei, a Galaxy Watch 4 és 4 Classic egyaránt betalált a közönségnél. A gyártó Exynos processzorával szerelt órai többek között képesek a pulzus, a véroxigén és a testösszetétel szintjét, de több más fejlett funkcióval is bírnak.
A Samsung az erős negyedévnek köszönhetően a tavalyi egyszámjegyű részesedését 15 százalék közelébe tornázta fel. Ne felejtsük, mindeközben az összpiaci növekedés is több mint szépen alakult.
Egyelőre nyugati játékszer
Régiós bontásban a piac egyelőre a világ nyugati felére koncentrálódik. A vizsgált három hónap során Észak-Amerika és Európa 60 százalékkal képviseltette magát az összértékesítésből. A minőségi modelleket szállítók számára pedig külön kihasználható lehetőség, hogy ezekben a régiókban átlagnál jóval magasabb kereslet mutatkozik a közép- és csúcskategóriás órák iránt.
Ettől függetlenül az olcsóbb régiókban is van mit keresni, csak éppen a Föld másik oldalán. Egyes ázsiai országokban jelentősen nagyobb a szegmens növekedése, mint az átlag. Indiában például a két éllovas (hazai) gyártó több mint duplájára tudta növelni az eladásait az előző év hasonló időszakához képest. Az alsó kategória megerősödését mutatja az is, hogy minden harmadik óra a világban 100 dollár alatt kelt el a negyedév során.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak