November elején vált hivatalossá, hogy az Alphabet 2,1 milliárd dollárért megveszi az okoskarkötőiről ismert Fitbitet. Egy friss dokumentumból most az is világossá vált, ki volt a másik komoly kérő.

Kiderült, valóságos gigászok csatáját hozott a Fitbitért folyó felvásárlási küzdelem. Tűzhöz közeli források állítják, a tőzsdefelügyelethez benyújtott dokumentumban csak "Party A"-ként hivatkozott másik ajánlattevő nem más volt, mint a Facebook.

Nem fordult termőre a vacsora

A beadványban nevek említése nélkül ugyan, de részletesen kiderül, milyen pávatánc előzte meg a novemberi felvásárlást. A Fitbit vezérigazgatója még júniusban ült le vacsorázni az A csapat fejével, aki ezek szerint nem más volt, mint Mark Zuckerberg. A találkozó célja a leírás szerint a "viselhető eszközök piacának áttekintése" volt, ám úgy tűnik, hogy a Facebook-vezér étlapjára felkerült az órákat és fitneszkarkötőket gyártó vállalat is. A felek kicsit nagyobb körben júliusban ismét együtt vacsoráztak. Sőt a két CEO még szeptember elején is szakított időt egy megbeszélésre.

A fentiek folyományaként a Facebook ősszel több körben is ajánlatot tett a Fitbit megvásárlására. A végső ajánlat részvényenként 7 dollár 30 centről szólt, amit azonban a Google mögött álló Alphabet végül felüllicitált (7,35-ös ajánlattal). A források szerint a Facebooknál beletörődtek a vereségbe, és nem kívánják újranyitni az aktát azt követően, hogy a felvásárlást a felek november elején nyilvánosan bejelentették.

Értékes portfólió

A Fitbitért kiadott 2,1 milliárd dollár minden bizonnyal jó befektetésnek bizonyul majd, hiszen a viselhető eszközök piaca még viszonylag friss szegmens, ahol bőven van tér a bővülésre. A Fitbit ráadásul különösen erős az egészségmegőrzési vonalon, ami hagyományosan stabil jövedelemmel kecsegtető terület azoknak, akik versenyképes megoldásokkal tudnak előrukkolni. A Google mérete, szolgáltatási háttere, illetve a Fitbitben meglévő (gyártási) tapasztalat plusz a céggel érkező adatbázis együttesen alkalmas lehet arra, hogy a keresőóriás komoly tényezővé váljon.

Elemzők szerint a Google óriási értékhez jut a Fitbit-eszközök mintegy 28 millió felhasználójával és a tőlük érkező egészségügyi- és fitnesz-adatokkal. A Fitbit ugyanis széles körű partnerséget alakított ki egészségbiztosítókkal és az egészségügyi piac más szereplőivel. Idén októberben állapodott meg például a Bristol-Myers Squibb és a Pfizer gyógyszercégekkel, hogy együttműködnek bizonyos szívritmuszavarok korai felismerése érdekében. Ezek miatt a partnerségek miatt egyesek szerint nem is az eszközpiaci részesedése, hanem a felgyülemlett egészségügyi adatok jelentik a vállalat igazi értékét.

Konzumer tech

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.