A nem túl acélos üzleti számokat a közeljövőben beérő ambíciózus tervek felvázolásával próbálta feledtetni Elon Musk azt követően, hogy az általa irányított Tesla tegnap a piaci várakozásokat alulmúló eredményeket közölt a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozóan.
A vezérigazgató az eladások tavalyi visszaesését (amire egy évtizede nem volt példa) annyival intézte el, hogy idén újra növekedési pályára állnak – hogy ez számszerűleg 1, 10 vagy akár 25 százalékot jelent, azzal nem fárasztotta a hallgatóságát.
Ami viszont nagy terjedelemben előkerült, az a többszöri csúszás után végül tavaly ősszel bemutatott Cybercab és a járműre alapozott robotaxi szolgáltatás. Musk szerint a vállalat hat hónapon belül, azaz még idén nyáron elindítja sofőr nélküli fuvarmegosztó szolgáltatást a cég központjában, a texasi Austinba. Mindezt ráadásul teljesen önállóan, azaz mindenféle külső segítség, irányítás nélkül tervezik megvalósítani. Ehhez szükség van a Tesla Full Self-Driving (FSD) szoftverének teljesen autonóm működőképes verziójára, amiről ugyan már régóta beszél a techmilliárdos, de egyelőre csak a fejlesztés nehézségei kristályosodtak ki.
Musk arról is beszélt, hogy folyamatban van az előkészítése a robotaxis szolgáltatás kiterjesztésére a Tesla-tulajdonosok járműveire. Ezt a vezérigazgató szerint kábé úgy kell elképzelni, mint ahogy most valaki meghirdeti a lakását rövid távú kiadásra az Airbnb-n. A részletek kidolgozásával azonban még bíbelődnek, így ezt idén biztosan nem vezetik be.
Hiszi a piszi
Érkezik viszont – már amennyiben hiszünk az ígéreteknek – a már korábban említett felügyelet nélküli FSD-update a Teslákra. A vállalat ezt a fizetős opciót még év vége előtt lehetővé teszi "Kaliforniában és az Egyesült Államok más régióiban".
Mindehhez azonban érdemes hozzátenni: Musk már 2015-ben arról tájékoztatta a részvényeseket, hogy a Teslák három éven belül elérik a teljes autonómiát, 2016-ban pedig arról beszélt, hogy a járművek még 2017 vége előtt képesek lesznek emberi beavatkozás nélkül közlekedni. 2019-ben intézményi befektetőknek vázolta azokat a terveket, amelyek alapján "2020-ra milliónyi Tesla robotaxi" jelenik meg az utakon, amelyek heti 100 órányi munkával kereshetnek pénzt a tulajdonosaiknak. Tavaly áprilisban pedig leteremtette a kételkedőket, miszerint: aki nem hisz benne, hogy a Tesla meg fogja oldani a teljes vezetésautomatizálást, annak nem javasolja, hogy befektető legyen a cégében.
(Fotó: Tesla)
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak