A Tesla augusztusról októberre halasztott "We, Robot" rendezvényén végre sor került a Cybercab önvezető robotaxi bemutatkozására, és a társaság a hosszú évek óta zajló ígérgetést követően előállt az alacsony, ezüstszínű, kétüléses, kormány és pedálok nélküli prototípussal. A meghívásos eseményen senkit sem terheltek olyan részletekkel, mint például hogy hol készülnek majd az új robotaxik, de a vállalat vezérigazgatója, Elon Musk elmondta: reményei szerint 2026-ban, de még mindenképpen 2027 előtt beindul a gyártásuk, és 30 ezer dollár alatti áron lehetne megvásárolni a Cybercab modelleket.
Ehhez a felfelé nyíló ajtókkal és két embert befogadó utastérrel rendelkező autóknak természetesen még meg kell szerezniük a szabályozó hatóságok jóváhagyását. A bemutatón az is kiderült, hogy a Tesla egy ugyancsak autonóm, elektromos furgont tervez Robovan néven, ami akár 20 ember vagy áru szállításra is használható lenne. A terméket egyelőre meg sem próbálták beárazni, de Musk szerint ez lesz a megoldás a "nagyobb sűrűségre", mondjuk egy sportcsapat fuvarozására. Mindkét járműben indukciós töltést alkalmaznak, vagyis kábelek és csatlakozók helyett egy töltőpadra állítva lehet majd feltölteni az akkumulátorokat.
A jövö sosem volt még ilyen fényes
Musk legújabb ígérete alapján a Teslák emberi felügyeletet nem igénylő, teljes önvezető (FSD) rendszerét már jövőre üzembe helyezhetik Texasban és Kaliforniában a cég Model 3 és Model Y elektromos járműveiben. A gyártó "prémium vezetéstámogató rendszere" jelenleg "felügyelt változatban" érhető el, amit az év eleje óta jelölnek félrevezető elnevezésben is. A befektetők szemében a legmagasabb fokozatú autonómia küszöbön álló megvalósítása a cég fő vonzereje, amiről a Tesla rendszeresen vázolt fantasztikus jövőképeket, de ugyanilyen rendszeresen el is mulasztotta a saját maga által kitűzött határidőket.
2015-ben Musk arról tájékoztatta a részvényeseket, hogy a Teslák három éven belül elérik a teljes autonómiát, 2016-ban pedig arról beszélt, hogy a járművek még 2017 vége előtt képesek lesznek emberi beavatkozás nélkül közlekedni. 2019-ben intézményi befektetőknek vázolta azokat a terveket, amelyek alapján 2020-ra milliónyi Tesla robotaxi jelenik meg az utakon, amelyek heti 100 órányi munkával kereshetnek pénzt a tulajdonosaiknak. Idén áprilisban pedig már le is teremtette a kételkedőket: aki nem hisz benne, hogy a Tesla meg fogja oldani a teljes vezetésautomatizálást, annak nem javasolja, hogy befektető legyen a cégében.
a kép forrása: tesla.com
Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban
A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak