Miközben a nagyvilág leginkább az Elon Musk által alapított SpaceX műholdas internetet biztosító szolgáltatásának krízishelyzetekben történő bevetésére figyel, Kínában is komoly szándék látszik arra, hogy saját rendszer(ek) kiépítésével vegyék fel a versenyt a Nyugattal.
Múlt hét végén a pekingi székhelyű, magánkézben lévő GalaxySpace féltucat szatellitjét szállította alacsony Föld körüli pályára (Low Earth Orbit - LEO) egy kínai hordozórakéta. Az eszközökkel végrehajtott tesztek egy későbbiekben felállítandó, a távol-keleti nagyhatalom területét teljesen lefedő konstelláció felállítását segítik.
A "kis pókháló" elnevezésú teszthálózatot 144 műholdból álló teljes rendszerré alakítaná a 2016-ban alapított startup, amely az eddigi megoldásokhoz képest lényegesen gyorsabb, 5G-s kapcsolatot tudna biztosítani a legeldugottabb térségekben is.
A sikeres fellövés kapcsán a cég képviselője azt nyilatkozta az állami médiának, hogy az első kísérleti műhold megépítése óta sikerült lefelezni a gyártási költségeket, a szerkezetek tömege pedig nem éri el a 200 kilót sem.
Habár a GalaxySpace magánvállalat, az országosan kiépítendő hálózatot természetesen állami felügyelettel és ellenőrzéssel lehet majd csak Kínában beindítani. A kormányzat egyébként nem hagyatkozik kizárólag a versenyszférára a témában, hiszen két állami űrkutatási vállalat is hosszú évek óta dolgozik a lehetséges megoldásokon. A Hongyan és Hongyun elnevezésű projektek keretében 2018 óta indítanak tesztműholdakat. Előbbi esetében 324, utóbbinál 157 műholdat terveznek pályára állítani a közeljövőben.
A kevés is elég...
A fentebb említett számok meglehetősen kevésnek tűnhetnek annak fényében, hogy a SpaceX már több mint 2000 egységet állított pályára a Starlink konstellációjának kiépítésére. A rivális Amazon tervezett flottája pedig a legújabb hírek szerint 7774 darabból állhat majd, miközben eredetileg ennek csak kevesebb mint feléről volt szó.
Van példa ugyanakkor kisebb konstellációs hálózatokra is. A Boeing 147 egységre kapott engedélyt, amelyek az Egyesült Államok, Puerto Rico és az Amerikai Virgin-szigetek számára nyújtanak majd szolgáltatásokat, a brit kormány által támogatott OneWeb pedig 648 műholddal számol saját projektjénél.
A kínai tervekkel kapcsolatban egyrészt érdemes megemlíteni, hogy ott csupán kormányzati elhatározás kérdése lesz a lépték emelése, miközben a most bejelentett mennyiség is elegendő lehet az ország teljes lefedésére, ami a legfontosabb célkitűzés lehet a témában.
...sok
A műholdakról szórt internet ötletének azonban nem mindenhol tapsolnak a világban. Ezek a nagyszabású telepítések egyre komolyabb gondot okoznak a csillagászoknak azzal, hogy "bezavarnak" az űr megfigyelésénél alapvető fontosságú felvételek elkészítésébe. Minél több mesterséges eszköz kering körülöttünk, annál nagyobb lesz a probléma. (Jelenleg tíz értékes képből egy lesz használhatatlan a műholdak okozta zavarok miatt.)
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak