A kiterjesztett valóság és a gépi tanulás is segíti majd az ügyfeleket, hogy minden eddiginél menőbb, testre szabott alkalmazásokat dobjanak össze maguknak.

Sajátos módon az Apple legutóbbi negyedéves eredményeiből a befektetők jó része azt szűrte le, hogy lejjebb már nincs, így a cég papírjai erősödésnek indultak az éves összehasonlításban 17 százalékos csökkenést mutató iPhone-eladások hírére. A visszaesés természetesen nem csak az Apple-re, de az egész okostelefon-piacra jellemző volt: az év első három hónapjában a forgalom 6-7 százalékkal maradt el a 2018-as első negyedévtől. A jövőre nézve sem túl fényesek a kilátások, amennyiben elsősorban a legdrágább, felső kategóriás okostelefonok iránti kereslet gyengül, vagyis a gyártók a valódi profitot termelő készülékek eladásával küszködnek a legjobban.

Ezt az elemzők az iparág és a piac "érettségének" nevezik, amikor már nehéz vagy lehetetlen tovább növelni a szállítások volumenét. A legtöbb potenciális fogyasztó már rendelekezik okostelefonnal, és az új eszközök varázsa is múlóban van. Míg 2017-ben még az olyan felmérésekbe lehetett kapaszkodni, amelyek szerint az emberek mérhetően több és több időt töltenek a telefonjukkal, addig mára világossá vált, hogy az új készülékek egyre kevesebb újdonságot hoznak a korábbiakhoz képest. Ez az emelkedő árakkal együtt arra ösztönzi a vásárlókat, hogy tovább használják a meglévő okostelefonokat, és ne cseréljék le azokat mindjárt a következő modellekre.

Az 5G-s kampányokkal vennének új lendületet

Ebben a helyzetben a nagy márkák különböző utakon próbálják lendületbe hozni a stagnáló piacot. A Samsung, a Huawei vagy a Motorola az olyan új technológiákat erőlteti, mint amilyen az 5G vagy a hajlítható kijelzők. Ebben egyelőre nem látszik az a hatalmas potenciál, amire a gyártók kommunikációja alapján számítani lehetne. Az például biztos, hogy a Samsung már az idén szállítani fogja az 5G-képes Galaxy S10 modelleket, és itt a kettéhajtható Galaxy Fold is. Ugyanakkor az 5G egyelőre nem tűnik fontos vagy szükséges dolognak az általános konzumer felhasználásban, a hajtogatott tablet-telefon pedig nem csak drága és könnyen nélkülözhető, de technológiailag is kiforratlan.

Ahogy áprilisban mi is beszámoltunk róla, a Gartner akkori előrejelzése szerint még öt év múlva is csak a teljes piac egészen kicsi szeletét jelentik majd az új kijelzővel szerelt mobilok, mivel a jobb eredményekhez túl sok akadályt kellene párhuzamosan legyőzniük. Az 5G ennél sokkal látványosabb fellendülést ígér az okostelefon-gyártóknak, de a CSS Insight március végi prognózisa alapján az 5G-képes okostelefonok felfutása is lassabbnak ígérkezik a korábban elképzeltnél. 2020-ban azért már 220 millió 5G-s telefont adhatnak el világszerte, 2023-ra pedig a mennyiségük elérheti a 930 milliós szintet, vagyis darabszám szerint az összes értékesítés felét.

Összeálltak egy még nagyobb adag mobilitásra

Az Apple ehhez képest a szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt. A vállalat megegyezett a Qualcomm-mal az iPhone-okba és az iPadekbe szánt 5G-s modemcsipek szállításáról, sőt ezeket már meg is kapta további tesztelésre, de a hangsúly ennek ellenére az Apple Music, az iCloud, az Apple Pay vagy a leendő Apple TV Plus és az Apple Card szolgáltatásain van, mivel a gyártó ezektől reméli, hogy sikerül tovább növelnie az egyes felhasználókra osztott bevételeket. Ennek a megközelítésnek már van látható hozadéka: a szolgáltatások forgalma az előző negyedévben ugyanolyan arányban nőtt, ahogy az okostelefon-eladások csökkenetek – igaz, ezt még teljesen más bázison kell értelmezni.

A következő nagy dobásnak a legtöbb elemző a kiterjesztett valóságot (augmented reality, AR) tartja, ami elsősorban az üzleti felhasználásokkal együtt az okostelefon-üzletben érdekelt vállalatok aranybányája lehet. Bár a készülékek eladásainak befagyása és az AR-alkalmazások felfutása nem következik szorosan egymás után, a Facebook, a Microsoft, a Samsung, a Google (Magic Leap), a Fortnite-ot fejlesztő Epic Games, és maga az Apple is ott tolakszik már a születőben lévő piacon. Ezen a területen az iPhone gyártója kedden tett egy újabb jelentős lépést, amikor bejelentette, hogy az SAP-val közösen, az Apple gépi tanuló technológiájára építve támogatja majd az ügyfelek saját üzleti mobil alkalmazásainak kifejlesztését az almás készülékekre.

Ez a kiterjesztett valóság bevonásával lehetővé teszi majd egy nagy csomó munkafeladat elvégzését az iPhone-ok és iPadek (vagy akár a Mac számítógépek) képernyőjén, a készletezéstől egészen a karbantartási és javítási tevékenységekig. A két vállalat együttműködése még 2016-ban kezdődött egyes SAP termékek iOS rendszer alatti natív futtatását célozva, ami most a német üzletiszoftver-gyártó portfoliójának sokkal szélesebb körő bevonásával egészül ki. Így az SAP éves felhasználói konferenciáján Bill McDermott (SAP) és Tim Cook (Apple) azt is együtt jelentették be, hogy az Apple CORE ML technológiájára alapozva az ügyfelek saját, testre szabott alkalmazásokat építhetnek az SAP Leonardo platformja alatt.

Az eseményen Tim Cook ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy munkavégzés a technológia által megnövelt szabadsága és mobilitása már magas szintre jutott, de még bőven van hová fejlődnie. Szerinte ez az, amit az Apple és az SAP a maga részéről a saját szervezetén belül is megpróbál realizálni, és az Apple vezérigazgatója szerint mindkét társaság az élvonalába tartozik az ilyen irányú fejlesztéseknek. A kiterjesztett valóság és a gépi tanulás azok az eszközök, amelyek biztosítják, hogy a megfelelő személyek a megfelelő információhoz jussanak a megfelelő pillanatban; emellett Cook szerint a két vállalat között a biztonság és a felhasználói jogok védelme tekintetében is nagy az összhang, ez pedig olyasmi, amit az Apple alapvetőnek tart az üzletmenet szempontjából.

A bejelentés további részletei a hivatalos közleményben olvashatók.

Mobilitás

Elkezdett tetőzni a közösségi médiára fordított figyelem

Egy átfogó nemzetközi kutatás arra jutott, hogy sok régióban megállt, sőt néhol csökkent is az átlagos idő, amennyit az emberek naponta a közösségi média bugyraiban töltenek.
 
Mostanáig szinte mindig bízhattunk érzékszerveinkben. A deepfake jelenség miatt azonban olyan pillanathoz érkeztünk a történelemben, ami után többé nem lehet biztosak a látottak, hallottak valódiságában. Teljesen a gépekre leszünk utalva?

a melléklet támogatója az ITBN

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.