Idén az öt legnagyobb globális techvállalat átlagosan 35 százalékkal növelte a bevételeit tavalyhoz képest.
Hirdetés
 

Még csak az első háromnegyed év adatait ismerjük, de a világ öt legnagyobb technológiai vállalata már eddig is átlag 35,4 százalékkal növelte bevételeit a tavalyi év azonos időszakához képest. És az év legerősebb időszaka még csak most jön (bár a felhőszolgáltatások némileg csökkentették a bevételek szezonális ingadozását).

A GAFAM néven is emlegetett csapat (Google/Alphabet, Amazon, Facebook/Meta, Apple, Microsoft) a koronavírus okozta egészségügyi válság legnagyobb haszonélvezőivé váltak, írta rövid elemzésében a Finbold.

De általában is igaz, hogy míg más szektorok vállalatai próbálnak visszatalálni a rendes kerékvágásba, és a járvány okozta károk helyreállításán dolgoznak, a technológiai cégek hasítanak, és negyedévről negyedévre jelentős nyereséget könyvelhetnek el.

A Finbold összesítése jól mutatja, hogy a legszerényebb bevételnövekedést a Microsoft érte el 21 százalékkal. A csúcstartó pedig a digitális hirdetési piacot duopóliumként uraló Google és a Facebook (oh pradon, Meta): mindkét vállalat 45 százalékkal növelte a bevételét az első kilenc hónapban: a Google 126 milliárdról 182 3 milliárdra, a Facebook/Meta 58-ról 84,2 milliárd dollárra.


 


Érdekes, hogy az Amazon, amely kizárólag olyan szektorokban van jelen, melyeknek általánosan kedvezett a járvány teremtette helyzet (e-commerce, cloud computing) "csak" 27 százalékkal tudott nőni. Azt sem árt azonban figyelmbe venni, hogy nominálisan Jeff Bezosék bonyolították a legnagyobb forgalmat, tavaly több mint 260 milliárd, idén több mint 332 milliárd dollárt. Összességében a főleg a telefonjaiból élő Apple sem szomorkodhat a maga 39 százalékával (254 milliárd a tavalyi 183 milliárddal szemben)-

Hatványozottan érvényesült a megkerülhetetlenség

Abban nincs semmi meglepő, hogy ezek a vállalatok szépen növekednek, ezt csinálták folyamatosan az elmúlt évtizedben. Ennek a növekedési ütemnek adott erős lendületet a világjárvány, jegyzi meg a Finbold. A helyzet kihasználásában segítette a Big Five-ot, hogy termékeikkel és szolgáltatásaikkal globálisan jelen vannak, illetve hogy számos olyan vállalati és fogyasztói terméket kínáltak, amelyekre szükség volt a válság átvészeléséhez mind a végfelhasználóknak, mind a vállalati ügyfeleiknek.

Az azonban már érdekes jelenség, hogy a járványhelyzet enyhülésével sem torpant meg a növekedés. Úgy tűnik, a fogyasztóknak bejöttek a lezárások szülte innovációk. A Big Five cégei így némileg át is alakultak, az Apple például egyre erőteljesebben elmozdul a szolgáltatások felé. De az első sorban vannak minden technológiai váltásnál (legyen az felhő, 5G vagy bármi más), sőt kis túlzással elmondhatják, hogy ők maguk csinálják a technológiai váltást ott és akkor, amikor érdekükben áll.

És van még egy figyelemre méltó elem a növekedésükben. Ezeket az eredményeket úgy hozta a Big Five, hogy közben az őket kiszolgáló ellátási láncokban súlyos zavarok voltak. Az, hogy hiány alakult ki félvezetőipari termékekből, és fennakadások voltak a logisztikában stb., visszafogta számítógép- és telefongyártást, valamint értelemszerűen minden mást, aminek az értékesítése attól függ, hogy ezekből az eszközökből mennyit adnak el a vállalatok. (Ez persze növelte a termékek árát, de az előállítási költségét is.)

Mint a Finbold írja, a big tech vállalatok kiugróan jó teljesítménye egyben arra is élesen rávilágított, hogy jelentős, talán túlságosan is nagy a piaci befolyásuk. (Kisebb, de hasonló piacon mozgó cégek nem feltétlenül jöttek ki győztesen a pandémiából.) Bár a téma évek óta terítéken van, Joe Biden nyáron kiadott elnöki rendelete a piaci verseny élénkítéséről volt az első fontos jelzés, hogy az amerikai kormányzat legalábbis fontolgatja a megregulázásukat. Az mindenképpen örvendetes, hogy a Biden-adminisztráció nagyobb hangsúlyt fektetne a technológiai ágazatban történő fúziók és felvásárlások ellenőrzésére.

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.