A kaliforniai hatóságok közreadták a tavalyi év statisztikáit. Messze a legmegbízhatóbbnak a Waymo technikája bizonyult. Az Apple pedig a fasorban sincs.

Kalifornia állam illetékes szervezete, a Department of Motor Vehicles (DMV) minden évben nyilvánosságra hozza az önvezető járművek tesztköreivel kapcsolatos adatokat. A kedvező úthálózattal, időjárással és támogató szabályozói környezettel büszkélkedő terület lépesmézként vonzza a területen érdekelt vállalkozásokat, így évről évre komolyabb statisztikák kerülnek napvilágra.

Nagy a tülekedés

A disengagements reportként emlegetett jelentés elsősorban arra koncentrál, hogy bemutassa, a cégek autói hány mérföldet tettek meg, és közben hány alkalommal és milyen okokból kellett emberi beavatkozással korrigálni a jármű mozgását. A tavalyi nyilvántartás szerint 62 különböző cég kapott engedélyt közúti próbákra.

A számosorokból két fő mutató emelhető ki: az egyik az összesen megtett távolság, illetve az, hogy 1000 mérföldre vetítve hány esetben kellett felfüggeszteni az autonóm rendszert. Mindkét területen a Waymo emelkedik ki a mezőnyből. A Google-t is magába foglaló Alphabet-csoporthoz tartó vállalkozás 126 autója több mint 1,2 millió mérföldet "termelt" Kaliforniában 2018-ban, ami sokszorosa az egy évvel korábbi teljesítménynek. A sok más helyszínen is futó projekt összteljesítménye egyébként már tavaly ősszel elérte a 10 millió mérföldet.

A távolságnál is érdekesebb azonban, hogy 0,09-es értéket sikerült hozni a disengagment rate-nél, ami praktikusan azt jelenti, hogy valamivel több mint 11 ezer mérföldenként kellett egyszer felülbírálni az önvezető algoritmust. Ahogy a fenti grafikonon is jól kitűnik az előző két évben ennek nagyjából a felét sikerült csak elérni, míg a 2015-ös 0,64-hez képest sokszoros a javulás.

A második legtöbbször "magára hagyható" rendszernek a Cruise Automation járműve bizonyult. A General Motorshoz tartozó vállalat egyébként komoly játékosnak számít, hiszen 175 autót tesztel Kaliforniában, amivel övé a legnagyobb ilyen flotta. Igaz, a megtett mérföldekben még van mit behozni, hiszen "csak" közel 450 ezer mérföldet tekertek tavaly. Ami a megbízhatóságot illeti: a Cruise kocsijai 5200 mérföldenként igényeltek beavatkozást, ami a második legjobb mutató a mezőnyben.

Messze esik az alma az élmezőnytől

A jelentés talán legizgalmasabb része az Apple szereplése. A cégnél folyamatos volt a titkolózás azzal kapcsolatban, hogy miként szeretnének részesévé válni az egyre inkább valósággá váló új üzleti szegmensnek. Hogy nem klappol minden, azt nem csak a büszkélkedő bejelentések hiánya érzékelteti, de például az a januári bejelentés is, hogy 200 embert átvezényelnek házon belül más, szintén mesterséges intelligenciához kötődő fejlesztésekhez.

Mindezek ellenére is furcsa azonban azt látni, hogy a 62 tesztelő cég között Cupertinónak lett a leggyengébb bizonyítványa. Igaz, hogy az események rögzítésének gyakorlata némileg eltérhet az egyes fejlesztőknél, de a tény, hogy az Apple autóinál átlagosan 1,1 mérföldre jutott egy korrigálás magáért beszél. A cég egyébként 72 járműből álló flottát üzemeltet, de ennyi autóval sem közelítették meg egy év alatt a 100 ezer mérföldes szintet.

Cloud & big data

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.