Az Alphabet kötelékébe tartozó cég önvezető járművei elképesztő sebességgel falják a távolságot Amerika közútjain. Persze a sok bepakolt mérföld önmagában még nem elég a célok eléréséhez.

Az utóbbi időben nagyon felpörgött az élet az önvezető taxizás gyakorlati bevezetésén munkálkodó Waymo háza táján. A Google-t is magában foglaló Alphabet leányvállalatánál a héten jelentették be büszkén, hogy járműveik már több mint 10 millió mérföldet tettek meg közúti forgalomban.

Virtuális segítség az éles teszthez

Hogy milyen gyorsan pörög a számláló, azt jól mutatja, hogy idén nyáron még csak 7 millió mérföldnél jártak. Az USA területére korlátozódó próbakörök 25 városban zajlanak. Utóbbiak között nagy az eltérés, mivel a meglehetősen egyszerű úthálózattal, gyenge forgalommal és jó időjárási körülményekkel rendelkező kaliforniai kertvárosi részeken ugyanúgy köröznek az autók, mint San Fransico sűrűn lakott területein, de például a gyakran havas Michigan is teszthelyszín. 

A mérföldek felsrófolásában sokat segített a párhuzamosan folyó virtuális tesztelés is. A Waymo főhadiszállásán naponta annyi mérföldet járatnak körbe az algoritmussal, mint amennyit eddig közutakon megtettek a közel tíz éve tartó fejlesztési ciklus során. A virtuális adatgyűjtés a hó végére várhatóan eléri a nehezen befogadható léptékű 7 milliárd mérföldes távolságot.

A kétféle gyakorlóterep a fejlesztők szerint jól kiegészíti egymást. Például a valóságban bejárt útvonalakat a szimulátorban "megfűszerezhetik" különleges helyzetekkel, rosszabb időjárási körülményekkel és egyéb finomításokkal. Az eredményeket pedig be lehet építeni az algoritmus folyamatosan fejlődő képességeibe.

Van még min dolgozni

A Waymo az autonóm közlekedésben sok szempontból úttörőnek számít. A cég volt például az első, amelynek autói először gördültek utasokkal közútra úgy, hogy biztonságért felügyelő (vész)sofőr nem volt a kocsiban. Kevesebb mint egy évvel később pedig már a tényleges kereskedelmi bevezetést tervezi a cég, először az USA-ban, majd várhatóan valamikor jövőre Európában is.

A vállalat friss blogbejegyzése szerint rendszere már most képes teljesen önvezető üzemmódban A-ból B-be juttatni a kocsikat, feltéve, ha ez az A és B pont Phoenix városának meghatározott részére esik. A szélesebb elterjesztéshez viszont még további próbautakra, újabb fejlesztésekre van szükség. Itt nem csupán az eltérő úthálózatokra, domborzati viszonyokra kell gondolni, hanem például a szélsőségesen rossz időjárási körülményekre és az azokra adott megfelelő gépi válaszok elérésére.

Mivel a közlekedés veszélyes üzem, és az önvezető autók elterjedését komolyan visszavetheti egy-egy baleset, érthető, hogy a Waymónál egyelőre inkább a biztonságra szavaznak a gyorsasággal szemben. Ez azt jelenti, hogy az önvezető rendszerük most inkább a lehetőségekhez képest lassabban, nagyobb távolságokat tartva közlekedik. Ami jó a biztonságnak, az viszont nem feltétlenül egyeztethető össze egy emberi sofőrrel megtett hagyományos utazással. Magyarul a Waymónál még azon is dolgozni kell a mérnököknek, hogy miként lehet belőni a robotpilóta tempóját úgy, hogy az ne jelentsen extra biztonsági kockázatot, de az utasok se rügyezzenek ki, mire a célállomásra érnek.

Cloud & big data

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.