Az Alphabet önvezető autózásért felelős leányvállalata a világon elsőként engedi a robotpilótákat közútra úgy, hogy nem ül a volánnál egy biztonságért felelős személy.
Hirdetés
 

Új fejezetett nyitott a Waymo a vezető nélküli autózás történetében. Az egykor a Google autonóm közlekedési rendszereket fejlesztő részlegeként indult Alphabet-leányvállalat vezetője ugyanis bejelentette, hogy az arizónai Chandler városában megkezdik az éles tesztvezetéseket a közutakon. Ilyesmire ugyan már hosszú évek óta van példa, ám a mostani lépés különlegességét az adja, hogy a Waymo járműveiben senki nem fog "biztonsági tartalékként" ott ülni a volánnál.

Kis lépés ez a Waymónak...

 A cég Hyundaitól igazolt vezetője, John Krafcik a héten lezajlott Web Summit konferencián mutatta be a programot az alábbi videó segítségével. A Phoenix agglomerációjába tartozó, bő kétszázezres kisvárosban teljes jogú közlekedő félként róják majd a mérföldeket a cég robotpilótái. Ahogy az előbb említettük, a vezetőülésben senki nincs, az útra vállalkozók a hátsó ülésen figyelhetik, ahogy a kormány magától forog. A járműveket természetesen a központból figyelik, az utasok bármikor kapcsolatba léphetnek az ottani operátorral, illetve az utastérbe is be van építve egy vészleállást aktiváló kapcsoló.
 


A fontolva haladás stratégiáját követve a cég első körben azért nem "civileket" ültet hátra. A kísérleti nyulak a Waymo munkatársai lesznek. Ám Krafcik felvázolta a mentrendet is, miszerint néhány hónapon belül önkéntes jelentkező civilek is beülhetnek majd az autókba.  Ők a külön az erre a célra készített alkalmazással gyakorlatilag úgy rendelhetnek majd fuvart, mintha csak hagyományos taxit vagy egy Uber-autót kérnének.

A programot nem csak résztvevői körben, hanem geográfiailag is bővíteni akarják. A közeljövőben ez azt jelenti, hogy Phoenix agglomerációval együtt értendő teljes területét le szertnék fedni az autóikkal. Ez a terület nagyobb, mint London és környéke. Az viszont igaz, hogy utóbbival szemben Phoenix népsűrűsége, forgalma és jól tervezett, szabályos közlekedési hálózata alapján is lényegesen könnyebb terepnek számít.

Tettek bele pár kilométert

A Waymo valódi forgalomban, civil utasokat nagy mennyiségben szállító, mindössze földrajzi korlátokkal rendelkező autonóm járműve az 5-fokú automatizálási skálán a négyes besorolást kaphatja meg, amire nem volt még gyakorlati példa a világon. Persze ezt a történelmi lépést hatalmas út előzte meg. A nyolc éve, az akkor még a Google kötelékeiben elindult program az egyik legrégebbi és bizonyosan a legtöbb teszteredménnyel rendelkező kezdeményezés az önvezető autózás megvalósítására.

Eddig nagyjából 1 milliárd dollárba kerülő projekt keretében tesztpályákon és közutakon összesen több mint 5,5 millió kilométernyi információt gyűjtöttek. Ehhez jön még hozzá az az adatbázis, amelyhez közel 5 milliárd (!) kilométert kitevő virtuális szimulációs teszt során jutottak. A Google, pontosabban immár az Alphabet ezen a területen megmutatkozó előnyét jól illusztrálja, hogy a kedvelt tesztkörnyezetként számon tartott Kaliforniában tavaly nagyságrendileg egymillió kilométert jegyzett a cég, ami harmincszor több, mint az összes rivális által megtett táv együttvéve.

Még nincs lefutva

Annak ellenére, hogy a Waymo az önvezetés valódi úttörője, egyáltalán nem biztos, hogy végül a rendszerük lesz az, amelyik elsőként fog tényleges üzleti hasznot hozó, széles körben bevetett megoldássá válni. Az esetleges közlekedési incidensek súlyosan hátráltathatják a programot, bár a cégnél kínosan ügyelnek arra, hogy ez a terület legyen a legjobban lefedve. Ezért is a fontolva haladás.

Nagyobb veszélyt jelentenek a konkurensek: bár később fogtak munkához, maguk is komoly gazdasági szereplők, ráadásul a lemaradásból előnyt is kovácsolhatnak, ha az ő fejlesztési irányuk már egy fejlettebb technológiai platformról indul. Utóbbira példa az öntanuló mesterséges intelligencia. A Google-nél 2010 környékén elindult munka ugyanis még nem építhetett erre, így ha ebből az autonóm közlekedésben is profitálni akar a cég, azt csak a fejlesztés közben lehet hozzádrótozni a mérnököknek.

Külső szakértők egyelőre abban sem biztosak, hogy a Waymo rendszere megfelelően skálázható. Magyarán: az egy dolog, hogy a jól körülhatárolt, a cég adatbázisában négyzetcentiméter pontossággal feltérképezett, nem túl bonyolult közúthálózaton elboldogulnak a gépek, de ha mindezt globális szintre akarnánk emelni, akkor könnyen lehet, hogy csődöt mondana az egész, mert olyan mennyiségű és minőségű új adatra lenne szükség, amelyet képtelen kezelni a megoldás.

Cloud & big data

Mit keresnek a szoftverfejlesztők a gyártócégeknél?

A Manufacture IT Hungary konferencia idén is bemutatta az Ipar 4.0, a gyártóipar digitalizációjának újdonságait és gyakorlati alkalmazásait.
 
Hirdetés

Blokklánccal még a sör is finomabb

Az új technológiák önmagukban is rengeteg változást hoznak, teljesen átalakítanak, vagy felgyorsítanak üzleti folyamatokat, összekapcsolásukkal azonban még több eredményt lehet elérni.

A szemünk előtt válik egymás komplementerévé a két technológia. Az okos szerződésektől, az élelmiszeriparon keresztül az energiaelosztásig, szinte nincsen olyan terület, amit ne forradalmasítana blokklánc és a dolgok internetének összehangolt működése.

a melléklet támogatója az Oracle Hungary

Hirdetés

Mesterséges intelligencia a NAS-okban

A maga nemében egyedülálló a QNAP legújabb, TS-2888X NAS MI platformja. A QuAI a gépi tanulási modellek gyors létrehozásával, képzésével, optimalizálásával és telepítésével korábban elérhetetlen távlatokat nyit meg a felhasználók előtt.

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.