A Google streamelős játékszolgáltatása egyelőre finoman szólva sem hengerelt. A nem fizetős változat indítása adhat némi lendületet, de más fronton is erősíteni kéne. Mindeközben egy másik szereplő akciójába a koronavírus kavart be.

Egy héten adott interjúban a Google illetékese megerősítette, hogy hónapokon belül indulhat a tavaly startoló játékszolgáltatásuk ingyenes verziója. A Stadiának erre igencsak szüksége lenne, mert hiába áll a cég rendelkezésére hatalmas erőforrás és infrastrukturális háttér egy ilyen szolgáltatás sikerre viteléhez, egyelőre igen bicegősnek tűnik a diadalmenetnek szánt projekt.

Ingyen sem lesz sokkal egyszerűbb

Az már a Stadia pár hónappal ezelőtti indulásakor tudható volt, hogy az előfizetéses változatot 2020-ban fogja követni egy nyilvánvalóan szűkebb funkcionalitással bíró, ám ingyenes csomag. A termékért felelős Phil Harrison viszont a héten ezt a meglehetősen tág intervallumot szűkítette le azzal a kijelentésével, miszerint néhány hónapon belül érkezik a nem fizetős mód.

Ehhez elég nagy reményeket fűz a Stadia feje, mivel így alkalma lesz mindenkinek megtapasztalnia a szolgáltatás nyújtotta élményt anélkül, hogy komolyabban a zsebébe kellene nyúlnia. Jelenleg ugyanis a bevezető csomag 129 dollárba kerül, amire még 10 dollárt havonta ráfizetnek azok, akik Pro előfizetésre vágynak. Utóbbi egyébként nem jelent felmentést a további költekezés alól, hiszen a használni kívánt játékokért így is külön kell fizetni, maximum kicsit kevesebbet, mint kiemelt előfizetés nélkül. Ez az üzleti modell alapvetően megkérdőjelezi a projekt életképességét, mivel nem nagyon látni, milyen célcsoport számára lenne vonzó a konstrukció.

A Stadia megjelenésekor az első reakciók magáról a játékélményről nem voltak annyira lesújtóak. Femerült több helyen a késleltetés zavaró szintje, de stabil netkapcsolat esetén összességében elfogadható futásról nyilatkoztak azok, akiknek lehetőségük volt kipróbálni a szolgáltatást.

Nagyobb gond volt viszont a kezdeti címek szűkössége, ami alapvetően befolyásolja egy ilyen üzlet sikerességét. A Google természetesen folyamatos fejlesztést és bővítést ígér. Tavaly novemberben arról szóltak a hírek, hogy 450 játék áll fejlesztés alatt, amelyek folyamatosan érkeznek majd 2020-ban, illetve az azt követő időszakban. Idénre egyébként azóta pontosították a mennyiséget, ám a bevállalat 120 játék közül mindezidáig csak egy debütált friss címként a kínálatban.

Arról nincs hír, hogy nálunk mikor tervezik a Stadia bevezetését (már amennyiben bármikor is lesz ilyen). Magyarország ugyanis szokás szerint kimaradt az Észak-Amerikára és Nyugat-Európára fókuszáló első hullámból.

Kényes téma

Az ingyenességet egyébként nem csupán a Google igyekszik meglovagolni. A Steam babérjaira pályázó Epic Games Store például rendszeresen tart akciós heteket, amikor bizonyos címeket ingyen tesz letölthetővé a felhasználóknak. A legfrissebb ilyen promócióba eredetileg három társasjáték PC-s adaptációja került, ám a koronavírus tombolása átírta a marketinges terveket. Így végül a Carcassone és a Ticket to Ride mellett szerepeltetett Pandemic kikerült az ingyenes fordulóból. Utóbbiban ugyanis a játékosoknak világméretű járványokat kell megfékezniük.

Konzumer tech

Egy új kutatás szerint szintet lépett a félretájékoztatás a Google MI-összefoglalóival

Bár a keresési találatok fölött megjelenő áttekintések aránylag pontosak, a tízből egy hiba így is percenként több százezer hibás válasz kiadásával járhat, amit az emberek ráadásul hajlamosak készpénznek venni.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.