A Stadia néhány maréknyi címmel startolt, de a cég cunamit ígér jövőre. A lefedett régiók között Magyarország egyelőre nincs benne.

A korábbi ígéreteknek megfelelően még idén ellőtte a startpisztolyt a Google új streaming szolgáltatásánál. A Stadia a legjobb játékok élményét ígéri anélkü, hogy a futtatásukhoz hagyományosan szükséges (és drága) hardverekkel kéne bajlódni. Stabil netkapcsolat és mély pénztárca azért mindenképpen kelleni fog.

A 22-es csapdája

A mintegy 2,5 milliárd gamer jelentette hatalmas piacból természetszerűleg a Google is szeretne egy méreteset harapni, ám ahogy a Stadia elindult, nem biztos, hogy ez sikerülni fog. Az internetről "közvetített", azaz helyi telepítést, különösebb erőforrást nem igénylő játékszolgáltatással ugyanis rögtön több probléma is akad.

Az egyik legfontosabb eleme minden ilyen terméknek a házon belül elérhető címek száma, minősége és változatossága. Ebből a szempontból még úgy sem indult különösebben erősen a Stadia, hogy az utolsó pillanatokban még alaposan feldúsította a kínálatát a Google. Azonban az erősítéssel is mindössze 22 játék került fel első körben az étlapra, köztük jó pár, nem éppen tegnap debütált alkotással.

A másik komoly gond maga az üzleti modell. Korábban azt lehetett gondolni, hogy a szolgáltatás egy havi előfizetéses csomag megvásárlásával teljes élményt ad. Ehhez képest meglehetősen bátor húzás a Google-től, hogy a játékokért mind külön fizetni kell a felhasználóknak, ráadásul nem is jelképes összegeket, hanem gyakorlatilag ugyanannyit (vagy akár többet), mintha mondjuk a PC-nkre vennénk meg ugyanezt a Steamen. A havonta 10 dollárba kerülő Pro előfizetéssel is csak némi kedvezményt kaphatunk egyik-másik játék esetében.

A tervek között szerepel egy ingyenes, a fizetős változatnál lényegesen szerényebb funkcionalitással bíró csomag elindítása is. Ám ez bizonyosan csak valamikor jövőre érkezik, addig pedig marad pár megválaszolatlan kérdőjel.

Elsőre nem is rossz...

Az első reakciók ugyanakkor magáról a játékélményről nem voltak annyira lesújtóak. Femerült több helyen a késleltetés zavaró szintje, de stabil netkapcsolat esetén összességében elfogadható futásról nyilatkoztak azok, akiknek lehetőségük volt elmerülni a Stadia világában. Nálunk ez utóbbi egyelőre biztos nem jön össze, mivel az Észak-Amerikára és Nyugat-Európára fókuszáló első hullámból hazánk kimaradt.

A Google természetesen folyamatos fejlesztést és bővítést ígér. Ez nem csak a lefedett régiókra, hanem az elérhető címek mennyiségére is vonatkozik. A cég egyik alelnöke a sajtónak nyilatkozva azt mondta, hogy jelen pillanatban 450 játék áll fejlesztés alatt, amelyek folyamatosan érkeznek majd 2020-ban, illetve az azt követő időszakban.

...de ez így kevés

Bármennyi címet is tudjon maga köré gyűjteni a Google, a jelenlegi árképzési stratégiájukkal nehéz elképzelni, hogy a Stadia teljességgel felforgatná a gaming szektort. A komolyabb játékosoknak valószínűleg fontosabb a célgépek biztosította stabilitás, az alkalmi gombnyomkodók pedig aligha áldoznak tetemesebb összeget arra, hogy néhanap szórakozzanak kicsit.

Természetesen az sem könnyíti meg a vállalat helyzetét, hogy több más rivális is dolgozik cloudos játékszolgáltatásán - köztük nem egy olyan cég, amelyiknek lényegesen nagyobb tapasztalata van a játékiparban. A Microsoft jövőre debütálhat az Xbox lehetőségeinek kiterjesztésével, a Sonynak pedig ott van a PlayStation Now nevű felhőszolgáltatása, amely lehetővé teszi a konzoljátékok távoli lejátszását. Aztán említhető az Nvidia, amely GeForce Now néven kezdett kísérletezni egy PC-ken és Macintoshokon futtatott szolgáltatással, de az Amazon, sőt a kínai Tencent is igyekszik megtalálni a megfelelő kulcsot a százmilliárd dollárokban mérhető piacra.

Közösség & HR

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.