A Bitport tavaszi konferenciája az idén A gépek lázadása címmel dolgozta fel a digitalizációs trendeket.

Az elmúlt néhány évben olyan mélyreható változások zajlottak le a vállalati informatikában, amelyek arra kényszerítenek minden céget, hogy az alapoktól gondolja újra az informatikához való viszonyát. Miközben az üzlet alkalmazkodni próbál azokhoz a digitális kihívásokhoz, amelyek már nem csak elméleti lehetőségként léteznek, az IT-szervezet helye és szerepe is átalakul a vállalatokon belül. Nem véletlen, hogy a Bitport hagyományos, tavaszi CIO Hungary konferenciája az idén is arra kereste a választ, hogyan alakul át az egyes társaságok működése a mindent átszövő digitalizáció nyomán.

Meghívott CIO vendégeink az informatikai vezetők szerepét tárgyalták a vállalati versenyképesség megőrzésében, a megoldásszállítók és felhasználó vállalatok képviselői pedig közösen tekinthették át a digitalizációval kialakuló új modelleket. Kétnapos konferenciánkat ebben az évben Tapolcán rendeztük meg A gépek lázadása alcímmel, utalva az automatizáció, a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás fejlődésére, ami egyebek mellett a gépek által testre szabott valóság megjelenését eredményezi.

Nem a jövő, a jelen technológiája

2018-as konferenciánk keynote előadója Maróy Ákos szoftvermérnök volt, aki ezúttal az okosszemüveget fejlesztő Aero Glass alapítójaként mutatta be, hogyan lesz realitás egy futurisztikus ötletből – ebben az esetben a kiterjesztett valóság alkalmazásából. Az előadás az AR egy lehetséges jövőképét is vázolta, a speciális formába épített tabletektől a környezet feltérképezésén át az MI algoritmusok bevonásáig.

A vízió egyik lehetséges és valószínű végállomása az urban marketing, vagyis egy olyan környezet kiépülése, amelyben a kiterjesztett valóság már az utcán is elkísér mindenkit. A környezet az egyes személyekhez rendelt AR-elemekkel egészül ki, a létező és a virtuális tárgyak vagy események pedig kölcsönös hatással lesznek egymásra. Ez a CIO Hungary mottójában is szereplő, gépek által testre szabott valóság, ami Maróy Ákos szerint már a jelen technológiája, bár minden fontos alkotóeleme még nem állt össze egy nagy egésszé. (Olyannyira nem, hogy az AR/VR iparág egyelőre nem az az aranybánya, amire az elemzők korábban számítottak: az Intel is éppen most jelentette be, hogy bezárja a viselhető elektronikával és kiterjesztett valósággal foglalkozó részlegét.)

Maróy Ákos előadása aCIO Hungary 2018 konferencián


A fizikai teret kiegészítő, kollaborációt is lehetővé tevő kiterjesztett valóság a prezentáció alapján nem más, mint amire sokan mixed (merged) reality néven hivatkoznak a kiterjesztett és a virtuális valóság hibridjeként. Ennek alapján nincs értelme MR-ről beszélni, miután a kiterjesztett valóság fejlődésének iránya éppen a környezettel való interakciót célozza, amire az AR-alkalmazásnak besorolt termékek nagy része még nem alkalmas.

Most jönnek a legutolsó akadályok

Maróy Ákos vázolta a VR/AR fejlesztések jelenlegi kihívásait is, amelyeket mindenképpen le kell győzni ahhoz, hogy az ilyen megoldások a technológiai fősodorba kerülhessenek. (Maróy Ákos ilyen értelemben a konzumer AR headsetek első iterációinak piacra kerülését 2020-ra teszi.) Ilyen kihívás például az úgynevezett motion sickness, vagyis a vizualitás és a valós mozgások közötti egyensúly eltolódása és annak kellemetlen hatásai. Ilyen az uncanny valley néven emlegetett, a teljesen élethű és a teljesen absztrakt tartalom közti megjelenítési szürke zóna is, ami ugyancsak könnyen lenullázza a felhasználói élményt.

A filmekben látott, szemüvegben dolgozó és folyamatosan a levegőt markolászó felhasználók sem holnap fognak megjelenni: itt a gorilla hand nevű jelenségről van szó, amelynek értelmében az ember keze nem elég pontos (sok esetben túl nagy) az ilyen feladatokhoz, nem beszélve arról, hogy senki sem képes órákig ácsorogni maga elé tartott karokkal. Az AR/VR eszközök korai fázisa mindezeken felül lokális telepítéseket igényel, maguk az eszközök sokszor még túl nehezek, és a látómezejük sem elég széles; ugyanakkor a 360 fokos tartalom előállítása még nagyon drága, és sok tekintetben korlátozza a tartalom létrehozójának szabadságát is.

Így fest a leszállás az Aero Glass közreműködésével


A fejlődés jól mérhető a kültéri használati esetek (use case) megjelenésén, amelyek között vannak hasznosnak látszó megoldások, mint mondjuk egy még csak tervekben létező épület virtuális bejárása, és vannak érdekes elképzelések is, mint amilyen a tériszony leküzdésére szolgáló, VR-alapú terápia. Maga az Aero Glass a mozgó járművekhez alkalmazkodó megközelítéssel újított: az első körben pilótáknak szánt, de potenciálisan minden közlekedési eszközön alkalmazható technológia fejlesztésénél már nem abból indultak ki, hogy a felhasználó két lábon áll és beltérben dolgozik.

Az okosszemüveg a környezetet térképezi fel, és értékelhetetlen láthatósági viszonyok között is működnie kell – ennek érdekében geokoordináták és a felhasználó nézőpontja (praktikusan a kamera iránya) alapján szórja tele vizuális információval a környezetet. Mindez nem csak a pilótáknak nyújthat segítséget: az autóvezetők elé például egy virtuális autót (ghost car) vetíthet ugyanez a technológia, akik így a navigációs képernyő nézegetése helyett egy felvezető járművet követve jutnak el a céljukhoz.

Felhő, biztonság, kollaboráció

Az első napi folytatásban a megoldásszállítók szemüvegén keresztül vehettük szemügyre a digitalizáció területeit. Sean Nicholson, a SoftwareONE Technology Services globális vezetője, a CIO szerepéről beszélt a mai környezetben, ahol az informatikai vezetők a szűkös erőforrások és az egymással ütköző érdekek közepette, üzleti értéket teremtve vezethetik az innovációt. A TOPdesk Hungary ügyvezető igazgatója, Benno Richters az agilis szolgáltatásmenedzsment kapcsán mutatta be a ezeket a folyamatokat; Váradi Csaba, a GuideVision Group kereskedelmi igazgatója, előadásában abba engedett betekintést, hogy a gépi tanulás milyen feladatokat egyszerűsíthet a szolgáltatásmenedzsmentben.

Ahogy az előző években, most is közel száz nagyvállalati IT-vezető fogadta el meghívásunkat


Az IPR-Insights vezérigazgatója, Zsoldos Sándor az SAP indirekt hozzáférés veszélyének elhárításáról tartott prezentációt, kiemelve, hogy a Gartner szerint az SAP-t használó vállalatok négyötödét veszélyezteti ezzel kapcsolatos per.

A cloud informatika területéről az idén is két előadást hallhattunk. Marcin Zmaczynski, az Aruba Cloud régiós marketingvezetője a vállalat csúcstechnológiás adatközpontjába kalauzolta el a hallgatóságot, míg a Schneider Electric régiós szoftverértékesítési vezetője, Marcis Randa a hibrid rendszerek menedzseléséről szólva mutatott be az infrastruktúra optimalizálását célzó, az átláthatóságot és a hatékonyságot növelő megoldást.

Az LSK Hungária termékfejlesztési igazgatója, Leveli András a rugalmas információmegosztás jelentőségéről beszélt, élőben is demózva az interaktív jegyzetfüzetet, a videokonferencia vagy a dokumentummegosztás egyetlen képernyőn való integrációját.

A délutáni programban a hagyományoknak megfelelően külön szekciót kapott az informatikai biztonság. Csizmazia-Darab István, a Sicontact IT-biztonsági szakértője a friss technológiákkal együtt érkező digitális fenyegetettségekről festett nem túl biztató képet. Ványa László, a Flowmon Networks üzletfejlesztési vezetője azokról a belső IT-biztonsági problémákról beszélt, amelyek ellen akár kis tervezéssel és ráfordítással is védekezni lehet. Az Invitech Solutions IT-biztonsági szakértője, Vaspöri Ferenc ezt követően az informatikai biztonság kiszervezésének új lehetőségeit ismertette.

Fókuszban a szakmai interakció

Korábbi konferenciáinkhoz hasonlóan a 2018-as CIO Hungary-n is előálltunk egy kísérleti jellegű, de reményeink szerint hagyományteremtő újdonsággal. Tanács Lajos, a Wunderplan tanácsadó iroda alapító-ügyvezetője, vezetésével a meghívott informatikai vezetők a World Café módszertan alapján tárgyalták ki az agilis nagyvállalati IT-val kapcsolatos tapasztalataikat és elképzeléseiket. A résztvevők a maguk közül választott asztalgazdák segítségével hoztak létre kerekasztalokat, ahol A sikeres agilis IT, illetve Az agilitás kockázatai mottóval folytattak beszélgetéseket, amelyek tanulságait végül közösen is összegezték.

Sikeres kísérlet volt a World Café


A CIO Hungary második napját Haidegger Tamás, az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központjának igazgatóhelyettese nyitja majd, aki a robotika elképesztő fejlődésének egyik leglátványosabb területéről, a robotsebészet fejlődéséről tart keynote előadást. Tavalyi kezdeményezésünk sikerére való tekintettel ebben az évben is szakmai workshopokkal várjuk vendégeinket, amelyekre most is a második napon, a hét prezentáció és kerekasztal-beszélgetés mellett kerítünk sort.

Piaci hírek

Betesz a produktivitásnak, ha az IT és az üzlet képtelen egy nyelven beszélni

Ezért is alacsony a magyar szervezetek produktivitása a META-INF reprezentatív kutatásása szerint.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.