A cég társalapítója, Ilya Sutskever valószínűleg nem tudta elsimítani kollégáival a fél évvel korábbi, sikertelen "puccskísérlet" miatt keletkezett belső feszültséget.

Közel egy évtized közös munka után az OpenAI három társalapítója közül az egyik elhagyja az utóbbi időben rivaldafénybe került MI-fejlesztőt. Ilya Sutskever mindezt néhány órával ezelőtt jelentette be X-en.
 


A bejegyzéshez csatolt fenti képen a cég vezető tudósaként dolgozó Sutskever (középen) az OpenAI meghatározó vezetőivel látható, akikkel kapcsolatban csupa pozitív dolgot nyilatkozott. A távozó társalapító szerint Sam Altman vezérigazgató (balról a negyedik), Greg Brockman elnök (balról a második) és Mira Murati műszaki igazgató (balról az utolsó) vezetésével az itt maradók "biztonságos és hasznos" MI-modelleket alkotnak majd. A Chief Scientist pozíciót megöröklő Jakub Pachocki (balról az első) kapcsán Sutskever ugyancsak nagy elismeréssel szólt.

Távozása okaként a szakember egy "nagy személyes jelentőséggel bíró" projektet emleget, amelynek kapcsán "a kellő időben" fog további részletekkel szolgálni.

A másik oldalról szintén heves hátlapogatással kommentálta az eseményeket a céget irányító Altman. A vezérigazgatói üzenet többek között "generációnk egyik legnagyobb elméjének", egyben kedves barátjának nevezi a távozó társalapítót, aki az OpenAI-nál töltött években mindig arra koncentrált, hogy a lehető legjobb jövőt hozza el az emberiség számára.

Árulás és átállás

A pátosztól csöpögő elbocsátó üzenetek mögött azonban vélhetően komoly érzelmi konfliktusokat találhatnánk a háttérben. Sutskever ugyanis első körben aktívan támogatta az igazgatótanács novemberi kísérletét arra, hogy Altmant és Brockmant elmozdítsák pozíciójukból. Igaz, a társalapító egy hétvége alatt belátta hibáját, és már a rákövetkező hétfőn ott volt az aláírása a munkatársak 95 százalékának támogatását élvező és az igazgatótanácsnak címzett ultimátumon.

A végül Altman teljes győzelmével és az igazgatótanács feloszlatásával zárult konfliktus ugyanakkor valószínűleg nyomot hagyott az alapítók egymáshoz való viszonyában. Utóbbi egyébként a tavaly év végi sajtóértesülések szerint már a puccskísérlet előtt sem volt felhőtlen, mivel nem értettek egyet abban, hogy milyen ütemben lenne érdemes fejleszteni és piacra dobni a generatív modelleket.

Így bár a hivatalos közlemények nem erről szólnak, könnyen lehet, hogy a valódi ok az, hogy Sutskevernek nem sikerült novemberben tett ígéretét megvalósítani, miszerint a sajnálatos események után mindent megtesz azért, hogy "újraegyesítse a vállalatot".

Közösség & HR

Kínában eltüntetnék a netről a pénzükkel villogó influenszereket

A kínai kormányzat újra fazonra nyírja a közösségi médiát, a túl nagyra hízott piaci cégek után a túlzott gazdagságukkal kérkedő felhasználók is nehéz időszak elé néznek.
 
Az Európai Unió kibervédelmi direktívájának való megfelelés nem annyira bonyolult feladat, mint amilyennek elsőre látszik.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.