Az elmúlt napok eseményeit követően merész feltételezésnek tűnik, de lehet, hogy vége az OpenAI irányítása körüli felfordulásnak: a társaságnál megállapodásra jutottak Sam Altman visszatérésével kapcsolatban, aki néhány nappal a menesztése után újra elfoglalhatja a vezérigazgatói széket. Az OpenAI emellett átalakítja az Altmant elbocsátó igazgatótanácsot, melynek új elnöke a Reuters tudósítása alapján Bret Taylor, a Salesforce korábbi társvezérigazgatója lesz, de helyet kap a testületben az Egyesült Államok korábbi pénzügyminisztere és a Harvard Egyetem volt elnöke, Larry Summers is.
Altmant pénteken hajították ki arra hivatkozva, hogy félrevezette az igazgatótanácsot, bár ezzel kapcsolatban nem közöltek részleteket, ami önmagában is véleményes dolog a diszruptív fejlesztéseket végző technológiai cég esetében. Az OpenAI közben két ideiglenes vezérigazgatót is elfogyasztott (állítólag a mostani megegyezésben nagy szerepet játszott a vasárnap kinevezett Emmett Shear is), sikertelenül próbált egyesülni a korábbi alkalmazottai által alapított Anthropic MI-fejlesztővel, dolgozóinak több mint 95 százaléka ultimátumot címzett a tanácsnak, a Microsoft pedig bejelentette, hogy Altman náluk folytatja egy frissen létrehozott részleg vezetőjeként.
Mostantól minden szuper lesz
A Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella máris üdvözölte a megállapodást, az első lényeges lépésnek nevezve azt a stabilabb, jobban informált és hatékonyabb irányítás felé vezető úton. Az biztos, hogy innentől teljes egészében Altman nézetei határozhatják majd meg a cég vezetését, különösen, ha az új igazgatótanácsból kiteszik a még ott lévő, érdekeltségekkel nem rendelkező tagokat is, hogy a helyükre ültessék a hozzá és a befektetőkhöz (elsősorban a 49 százalékos részesedéssel bíró Microsofthoz) közel álló embereket.
A kommentárok a végső fordulatot Steve Jobs néhai Apple-vezérigazgató visszatéréséhez hasonlítják, aki a 80-as évek közepén zajló hatalmi harc eredményeként hagyta el a számítógépgyártót, hogy 12 évvel később visszatérjen és naggyá tegye a vállalatot – igaz, Altmannak nem 12 évre, csupán 4 napra volt szüksége a visszatéréshez. Ami biztos, hogy az OpenAI társalapítója és a vele együtt elmozdított Greg Brockman igazgatótanácsi elnök kedden késő este egy szelfivel ünnepelt a munkatársak körében, bejelentésük szerint pedig "erősebben és egységesebben fognak visszatérni, mint valaha".
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak