Egy légitaxit fejlesztő startup már megröptette az ötszemélyes elektromos repülőjének azt a prototípusát, amellyel 2025-re 70 dolláros utazásokat ígér a városok között.
Hirdetés
 

A Nature magazin egy áprilisi cikkében azt vizsgálták a Michigan University és a Ford kutatói, hogy mennyire lehet életszerű a repülő autók általános közlekedési célokra való felhasználása a belátható jövőben. Ebben a legfeljebb prototípusként létező járművek fogyasztását összehasonlították a benzines és elektromos hajtású autók energiaigényével, figyelembe véve azt is, hogy a függőleges fel- és leszállásra alkalmas repülők teljesen más dinamikával fogyasztják az akkumulátorokat. Az összevetésből kiderült, hogy rövidebb távolságokra az új fajta járművek egyelőre nem jelentenek életszerű alternatívát, márpedig felhasználásuknak éppen az ilyen, városokon vagy agglomeráción belüli utazásokban lenne jelentősége.

A tanulmány természetesen egy kísérleti fázisban lévő technológiát mért a létező megoldásokhoz, és az előállítás vagy az üzemeltetés teljes költségét sem vette figyelembe, ráadásul a gazdaságosságot nem mérte a vasúti közlekedéshez vagy a hagyományos autózással szembeállítható többi opcióhoz. A speciális élmény és a gyorsaság viszont mindenképpen olyan tényező, ami a leggazdagabbaknak már első körben is vonzó lehet. A tanulmány szerzői emellett azt is kiemelik, hogy bizonyos körülmények között a repülő autó számít a környezetet legkevésébé terhelő megoldásnak, és a megfelelő számú utassal feltöltve, városok közötti pár száz kilométeres utazásoknál akár szélesebb rétegek számára is elérhetővé válhat.

Az mindenesetre biztos, hogy a fuvarmegosztás, az elektromos rollerek vagy a biciklis közösségi közlekedés után a repülő járművekről szól az iparág következő trendhulláma: mi is gyakran számolunk be olyan próbálkozásokról, mint amilyenek a NASA és az Uber, az Audi és az Airbus, a Boeing, a kínai Ehang vagy más startupok fejlesztései. A hírekben legújabban a Lilium Aviation nevű német társaság forog, amely eddig 100 millió dollárnál is több befektetői forrást szerzett magának, tavaly óta pedig rendelkezik a tesztekhez szükséges hatósági engedélyekkel az Egyesült Államokban és Európában is.

London-Manchester már 70 dollárért

A Lilium ráadásul már olyan konkrét terveket lobogtat, amelyek a megalapozottságuktól függetlenül is segítenek értelmezni az elépzeléseket. A Business Insider csütörtöki interjújában a startup kereskedelmi igazgatója, Remo Gerber arról beszélt, hogy 2025-re elindulhat az a szolgáltatás, amelyben London és Manchester között 70 dollárnak megfelelő díjért lehetne utazni a Lilium ötüléses, elektromos meghajtású légi járműveiben. A cég nem csak a járművek fejlesztésében, de üzemeltetésében is gondolkodik, vagyis a gyártás mellett operátorként is beszállna a légi taxis üzletbe.

A tervek szerint a megfelelő telefonos applikációból legkevesebb 10 percre, de akár egy napra előre lehet majd megrendelni a járműveket, és a cég általában is megpróbálja minél pontosabban leképezni a taxis felhasználói élményt – csak éppen az elektromos repülők egyelőre nehezen elképzelhető bevonásával, amihez persze egy nagy csomó szabályozási és technológiai akadályt is sikeresen kellene venniük. Gerber egyébként az Ubertől érkezett a Liliumhoz, és a jelek szerint hozta magával az Uber üzleti modelljének jelentős részét is, ami éppen mostanában éli át az eddigi legkeményebb próbáját.

A nemrég tőzsdére lépett Ubernek ugyanis el kell kezdenie szállítani az eredményeket: amíg egy startuptól elfogadják a befektetők, hogy a profit helyett a növekedésre koncentrál, egy tőzsdei céggel szemben mások az elvárások. A Lilium kereskedelmi igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az új szolgáltatás szerinte nem tekeredik bele egy hasonlóan negatív üzleti modellbe, mivel az már a működése első percétől kezdve elszakad az Uber gyakorlatától.

Igaz, hogy a légi taxit ugyanúgy telefonos appon keresztül rendelik majd, azonban a járművek nem mennek címre, hanem a maréknyi utast egy előre egyeztetett helyen, egyszerre veszi fel. Ez tulajdonképpen az utasszállító repülőkkel való közlekedést modellezi egy teljesen más léptékben, ugyanakkor olcsóbb, hatékonyabb és biztonságosabb, mint amilyen mondjuk a helikopterek alkalmazása lenne. Ugyanakkor, bár formailag továbbra is a fuvarmegosztásról van szó, nincs szó a hagyományos taxizás szélsőségesen individualizált felhasználói élményéről, miközben az ügyfelek annál lényegesen kényelmesebben utazhatnak.
 

Négy szárny, összesen 36 hajtómű


Ez persze az árakban is megutatkozik: a Lilium 350 dollárral számol az ötszemélyes gépek egy-egy útjára, ami utasonként 70 dollárnak megfelelő viteldíjat jelentene. Taxisofőröket ugyan nem kell fizetni belőle, de pilótákat igen, ami sokkal drágább, és a flotta járműveinek gyártása-üzemeltetése elég költséges dolog – ezt valamelyest enyhíti a repülők 25 évesre tervezett élettartama, ami bőven meghaladja egy taxizásra használt személyautóét. A Lilium a jövőben szintén ráfordulna a megfelelő önvezető technológiára, amelyen keresztül megspórolná a pilóták bérét, de ez tényleg olyasmi, ami ebben a pillanatban a szolgáltatás 2025-ös indulásánál is homályosabb dolog.

Egy fontos mérföldkövet mindenesetre éppen most hagyott el a vállalkozás: München mellett már sikeres repüléseket végeztek a jármű Lilium Jet nevű prototípusával. A gép a beszámoló szerint tökéletesen végezte a fel- és leszállást, a 300 kilométeres hatótáv pedig papíron sokkal jobban hangzik, mint az Uber hasonló, de ötször rövidebb távlságra belőtt légi járműveinek a terve. A Lilium szerint a szóban forgó prototípus már annyira fejlett, hogy tulajdonképpen készen áll a biztonság, a redundáns rendszerek vagy más specifikációk hatósági hitelesítésére. Ez mindenképpen jól hangzik, ha figyelembe vesszük, hogy a német cég nagyságrenddel kisebb büdzsével dolgozik, mint a légi taxikkal próbálkozó multik vagy akár startupok is.

Közösség & HR

Kikupálódott a szingapúri dohányosokra vadászó MI

A szigorú törvényeiről és magas technológiai szintjéről ismert városállam a tilos helyen dohányzókat is automatikus megfigyeléssel igyekszik tetten érni.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.