A cég 21 darabot indított sikeresen útjára a V2 Mini elnevezésű, a már szolgálatban lévő szatelliteknél komolyabb képességű műholdakból.
Hirdetés
 

Erősítést kap a műholdas internetet szolgáltató Starlink infrastruktúrája, miután a SpaceX űrtechnológiai vállalat egy Falcon 9 hordozórakéta segítségével kedden 21 darab új generációt képviselő szatellitet küldött fel Kaliforniából, hogy csatlakozzanak a már közel 4000 egységből álló flottához. (Az indítást ezen a videón követhető végig.)

A műholdak telepítéséhez még tavaly decemberben járult hozzá az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC), bár a hivatal a cég által kért közel 30 ezer darab helyett egyelőre csak 7500 munkába állítására bólintott rá. Az engedély alapján a műholdak a földfelszíntől számított 525 és 535 kilométeres sávban keringenek.

A most elindított modellek a V2 Mini elnevezést kapták, mivel a későbbiekben bevetik majd a szintén a második generációt képviselő, ám nagyobb, szimplán V2-nek hívott változatokat is. Az elnevezés azonban csalóka, hiszen a Starlink-műholdak első változataihoz képest a Mini sem nevezhető kicsinek.

A Spaceflight Now beszámolója alapján V2 Mini műholdak egyenként nagyjából 800 kilogrammot nyomnak indításkor, vagyis háromszor annyit, mint a régebbi egységek. Ehhez jóval nagyobb kiterjedés társul: az összecsukott állapotban több mint 4 méter széles V2 Minik a napelemes szárnyak kinyitása után a pályára állva már 30 métert tesznek ki, szemben a V1.5-ös modellek 11 méteres "fesztávjával".

A vállalat azt pontosan nem közölte, hogy mekkora az egyes V2 Mini műholdak kapacitása, mindössze azt, hogy az előző generációhoz képest négyszer több felhasználót lesznek képesek kiszolgálni.

Jól jött már a jó hír

A céget alapító és vezető Elon Muskra bizonyosan ráfért némi pozitív hír, hiszen az excentrikus milliárdos mostanában nem feltétlenül ilyenek kapcsán került reflektorfénybe.

Neve az utóbbi hónapokban legtöbbször a Twitter körüli botrányok, kínos és kaotikus eseményekkel összefüggésben jelent meg a címlapokon. A közösségi platformot tavaly ősszel megvásárló Musk a múlt hét végén például sokadik alkalommal csökkentette a Twitter létszámát annak ellenére, hogy a novemberi eleji "mészárlást" követően kijelentette, véget ért az átalakítási periódus.

De nem sokkal jobb a helyzet a szintén a milliárdos vezette Teslánál sem. Alig néhány órával ezelőtt számoltunk be arról, hogy a vállalat részvényesei csoportos keresetet nyújtottak be, mivel véleményük szerint a cég és maga Elon Musk is tudatosan félrevezette őket azzal, hogy éveken keresztül a valóságosnál hatékonyabbnak és biztonságosabbnak állította be a Tesla önvezető technológiáját.

Közösség & HR

Ugyanannyit vagy még többet is dolgozhat, aki az MI-től remél könnyebbséget

Miközben sok helyen azon görcsölnek, hogy mivel vehetnék rá az alkalmazottakat a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körű használatára, egy friss kutatás ismét bemutatta, hogy a dolog milyen könnyen sülhet el visszafelé.
 
Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A PMI Budapest, Magyar Tagozat májusban rendezi meg az Art of Projects szakmai konferenciát. A rendezvény kapcsán rövid írásokban foglalkozunk a projektmenedzsment szakma újdonságaival. Az első téma: mit gondolunk ma a projekttervezésről?

Régen minden jobb volt? A VMware licencelési változásai

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.