A csoportos kereset szerint a cég a befektetőket is félrevezette vele, hogy éveken keresztül a valóságosnál hatékonyabbnak és biztonságosabbnak állította be önvezető technológiáját.

A Tesla rézvényesei a San Franciscó-i szövetségi bíróságon benyújtott csoportos keresetben vádolták meg a vállalatot és annak vezérigazgatóját, Elon Muskot, hogy szándékosan eltúlozták elektromos járműveik önvezető technológiáinak hatékonyságát és biztonságát. Az értintett befektetők szerint a Tesla négy éven keresztül hamis és félrevezető kijelentésekkel verte át őket, elfedve azt is, hogy az Autopilot és Full Self-Driving megoldások súlyos baleset- és sérülésveszélyt okoztak, sőt több halálos balesetnek is lehetséges előidézői lehettek.

A keresetben a Reuters tudósítása alapján felidézik, hogy a Tesla részvényeinek árfolyama többször is visszaesett, ahogy ezekben az ügyekben újabb információk kerültek nyilvánosságra. Ilyen volt többek között, amikor az amerikai közúti közlekedésbiztonságot felügyelő hivatal (National Highway Traffic Safety Administration, NHTSA) elkezdte vizsgálni a járműgyártó technológiáit, vagy amikor elterjedt, hogy már az amerikai tőzsdefelügyelet is szemügyre vette Musk állításait az Autopilot képességeiről.

Felháborodtak, hogy a Teslán bukni is lehet

A legutóbbi jelentősebb árfolyamcsökkenés oka is az volt, hogy február közepén az NHTSA több mint 360 ezer autó visszahívására szólította fel a Teslát az önvezető szoftverek baleseti kockézataira hivatkozva. (Ez praktikusan egy vezeték nélküli, automatikus szoftverfrissítést jelent, amelyről a tulajdonosok tulajdonosok állítólag április 15-ig kapnak értesítést.) A társaság akkor beleegyezett a visszahívásba, bár hivatalosan nem értett egyet az hatóság értékelésével, és a mostani csoportos keresetet sem kommentálta.

A felperesek szerint ugyanakkor jogellenes cselekmények és mulasztások vezettek oda, hogy a vállalat törzsrészvényeinek piaci értékének rohamos csökkent, és már értéküknek csaknem felét elvesztették a 2021. novemberi csúcshoz képest. Közben Elon Musk, aki célfotóval újra a világ leggazdagabb embere, a tervek szerint március 1-jén a Tesla befektetői napján népszerűsíti majd a vállalat mesterséges intelligencia-képességeit, és arról is tájékoztatást ad, hogy miként tervezi járműkínálatának további bővítését.

Piaci hírek

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.