Hiába a sorozatos botrányok, balhék, hatósági vizsgálatok; a közösségi óriás befektetőinek leginkább egy dolog a fontos: a pénz. És ebből az első negyedévben is várakozáson felüli mennyiséget termelt a Facebook.
Hirdetés
 

Valósággal felrobbantotta a cég részvényárfolyamát a Facebook első negyedéves üzleti jelentése. Úgy tűnik, nincs az a súlyos adatkezelési incidens, vagy kétes aktivitás, amely meg tudná rengetni, vagy akár csak lassítaná Mark Zuckerberg birodalmának gőzhengerszerű terjeszkedését.

Minden rakott szekérre fér még

A Facebook esetében a pénzügyi mutatóknál is fontosabb a felhasználói tábor méretének alakulása. Ugyan hazai pályán, azaz az USA-ban gyakorlatilag másfél éve befagyott a létszám, a világ többi táján még mindig akad besorozható friss állomány. A naponta aktív felhasználók száma éves összevetésben közel 8 százalékkal tudott nőni. Ez különösen annak fényében komoly teljesítmény, hogy a közösségi hálózat mára már tényleg mindenhová befészkelte magát, és a legtöbb fejlett régióban alig akad már potenciálisan megnyerhető új ember. A havonta aktívak csoportja még jobban, 11,5 százalékkal bővült egy év alatt, és már karcolja a 2,4 milliárdos létszámot.

 

Naponta aktív Facebook-felhasználók táborának alakulása régiónként (forrás: Facebook)

 

Ami a pénzt illeti, ott még kedvezőbben alakult a helyzet. A negyedéves bevétel megközelítette a 15,1 milliárd dollárt, ez pedig 26 százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszakban elért eredmény. Hogy a dolog még kedvezőbb legyen, az előzetes elemzői várakozások "csak" 15 milliárdra számítottak ezen a soron, azaz a cég túltejesítette a piaci várakozásokat. 

A profitabilitás viszont megszenvedte a korábbi évek zűrös ügyeit. Egyrészt a nem kívánt tartalmak szűrésére bevetett eszközök és extra munkaerő megemelte a költségoldalt, másrészt a cég a negyedévre már bekönyvelt egy 3 milliárd dolláros büntetési tételt, ami a Cambridge Analytica-botrány miatt a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission – FTC) által indított vizsgálat lezárásának lehet az ára. Már ha egyáltalán ennyivel megússza a Facebook.

Ha ezt a hatalmas egyszeri tételt nem vizsgáljuk, akkor a nettó nyereség sem alakult rosszul. A megtisztított egy részvényre jutó profit 1,89 dollár jön ki, ami 20 centtel haladja meg a 2018-as szintet, és nem mellesleg magasan veri az előzetes elemzői konszenzus 1,63 dolláros várakozását.

Mellényzsebből kifizetik

A fenti adatokat látva még az sem fogja nagyon megrengetni a céget, ha az FTC-vel tető alá hozandó megállapodás végül a most félretett összegnél akár lényegesen nagyobb is lesz. Úgy hírlik, a büntetés elérheti akár az 5 milliárd dollárt is. Utóbbival egyébként a Facebook egy kétes értékű rekordot állítana fel, hiszen az amerikai hatóság soha nem szabott még ki ilyen magas bírságot.

A befektetőket (és a hirdetőket) viszont láthatóan nem zavarják a botrányok: a számok nyilvánosságra kerülését követően kétszámjegyű emelkedést produkált a részvényárfolyam, és átlépte a 200 dolláros szintet. Ilyen magas árra tavaly nyár közepe óta nem volt példa, amikor is az amerikai technológiai cégek papírjai általános gyengülésbe kezdtek.

Közösség & HR

Az MI legnagyobb hazugsága, hogy már eldőlt a fejlődés iránya

Lehet, hogy a mesterséges intelligenciával építegetett "megfigyelőgazdaság" és a kollektív szorongás hosszú idő után ismét közös fellépésre ösztönzi majd az munkavállalókat – olvasható a Guardian friss riportjában.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.