Már amennyiben egy jó drága fabatkáról van szó, mivel a gyenge tőzsdei évkezdés miatt a cég értéke beesett 2000 milliárd dollár alá. Úgy tűnik, Cupertino sem golyóálló a világgazdasági nehézségekkel szemben.

Nem indult jól az év az Apple számára a tőzsdén. A tegnap realizált közel 4 százalékos esés a tavalyi gyenge (bár más technológiai mamutokhoz képest még mindig nem annyira rossz) teljesítménnyel együtt oda vezetett, hogy az amerikai óriásvállalat cégértéke immár nem éri el a szimbolikus 2000 milliárd dolláros szintet.

Ez nem csak azért érdekes, mert erre legutóbb 2021 tavaszán volt példa, hanem azért is, mert nagyjából egy évvel ezelőtt (a világon egyedüliként) még 3000 milliárd körül tanyázott Cupertino részvényárfolyamok alapján számított cégértéke.

Még az alma is megromlik

A január eleji csapnivaló nyitást az elemzők a világgazdaságban meglévő problémák, többek között a magas infláció miatt aggódó befektetőknek tulajdonítják. Utóbbiak a jelek szerint nem bíznak abban, hogy a jellemzően csúcskategóriás, drága eszközöket szállító Apple "golyóállónak" bizonyul az általánosan nyomott gazdasági hangulatban.

Mindezt igazolják azok a piaci pletykák is, mint amilyenekről például a Nikkei számolt be nemrégiben. Az ázsai lap meg nem nevezett beszállítókra hivatkozva arról írt, hogy az Apple a korábban tervezettnél kisebb mennyiségű, fülhallgatókhoz, órákhoz és laptopokhoz való alkatrész legyártását kérte partnereitől.

A helyzet komorságát mutatja az is, hogy piaci elemzők szerint az elmúlt ünnepi szezonban a vállalat éves összevetésben 1 százalékos forgalomcsökkenést volt kénytelen elkönyvelni. A decemberi adatokat is tartalmazó negyedéves jelentés néhány hét múlva esedékes, de amennyiben bejön a szakértők jóslata, az azt jelentené, hogy 2019 márciusa óta első ízben nem sikerülne az Apple-nek növelni a bevételeit.

A pénzügyi elemzők többsége igyekszik is szorgosan korrigálni Cupertino részvényeire vonatkozó előrejelzését és ajánlását. A Refinitive Eicon jelentése szerint az Exane BNP Paribas elemzője például semlegesre rontotta minősítését, továbbá 180 dollárról 140 dollárra csökkentette az idei célárfolyamot, ami jelenleg 125 dollár körül mozog.

Annyira azért így sem rossz

Bármennyire is sötétek legyenek a fellegek mostanság, az Apple befektetőinek hosszabb távon így sem lehet okuk panaszra. Amint a bevezetőben már utaltunk rá: a cég papírjai ugyan nagyjából 27 százalékot vesztettek értékükből 2022-ben, ám ennél is durvább évük volt a versenytársaknak és más technológiai nagyvállalatoknak. Az Alphabet/Google például több mint 35, az Amazon pedig több mint 45 százalékot esett. És még ők is olcsón megúszták az árfolyamának kétharmadát elégető, jelentős válságban lévő Meta/Facebookhoz képest.

Még nagyobb időtávra kitekintve pedig egyértelmű nyertesnek tekinthető az, aki bízott az almás logó erejében. Azok például, akik 2007-ben, az iPhone piaci bevezetésekor vásároltak részvényt, a mostani lejtmenet ellenére is több mint 4000 százalékos nyereséget ralizálhatnának az értékpapír mostani eladásával. Összehasonlításképpen: ugyanezen időszak alatt az S&P 500 alig 180 százalékos nyereséget tud felmutatni.

Piaci hírek

Egyelőre nem tűnik sokkolóan okosnak a Gemini mesterséges intelligencia

Ahogy az lenni szokott, a Google közzétette, a felhasználók pedig azonnal rászálltak az új technológiára, amit sikerült is buta hibákra késztetniük.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.