A három francia médiakonglomerátum Kaliforniában perelte be a vállalatot versenyellenes magatartás miatt. A vádak alapját természetesen az App Store és az abban alkalmazott szabályok képezik.

Újabb fronton kell helyt állnia az Apple jogászainak, miután a Societe du Figaro, a L'Équipe és a Le Geste tegnap keresetet nyújtott be ellenük egy kaliforniai bíróságon. A francia médiavállalatok szerint Cupertino alkalmazásáruháza több tekintetben is sérti a trösztellenes törvényeket és a cég által alkalmazott gyakorlat elfojtja a tisztességes versenyt.

A beadvány [PDF] többek között felrója az Apple-nek, hogy monopóliumként működteti az App Store-t, amely praktikusan az egyetlen platformként szolgált az iOS-es eszközökre írt programok terjesztésére. Az ott alkalmazott szigorú irányelveket pedig az operációs rendszerre fejlesztők akaratuk ellenére kénytelenek elfogadni.

A felperesek véleménye szerint az sem jogos, hogy az Apple minimális árat szab a fejlesztőknek (az App Store-ban jelenleg 99 cent az alsó limit), akik így kedvezőbb árazással nem tudnak versenyezni a fogyasztók kegyeiért. A sérelmek hosszú listáján szerepel továbbá, hogy az amerikai vállalat az egész ökoszisztémát uralva saját kedvére szabott részesedést szedhet az alkalmazáson belüli vásárlásokból és az App Store-on keresztül történő egyéb eladásokból.

A pert indító médiacégek szerint azzal, hogy egyetlen helyen lehet csak hozzájutni az iOS-en futó alkalmazásokhoz, a fejlesztők nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen az immár nagyjából 1,8 millió tételt számláló portfólió között nehéz kitűnni. A franciák szerint több külön áruházzal, illetve kategóriákra specializálódó platformokkal ezen sokat lehetne javítani. Ami nem mellesleg az Apple-t is arra ösztönözné, hogy versenyezzen az alternatív forrásokkal. Utóbbi pedig végső soron a fogyasztók számára lenne pozitív hatással.

Az Apple a maga részéről az ilyen vádakat általában azzal igyekszik lesöpörni magáról, hogy csak ez a zárt, egy kézben lévő, szigorú ökoszisztéma képes biztosítani a platform megfelelő minőségét, illetve az azt használó ügyfelek online biztonságát. Ugyanakkor az ehhez hasonló ügyek kicsit rugalmasabbá tették a céget: a korábban egységesen 30 százalékos jutalékot például 15-re csökkentette a kisebb bevételt elérő fejlesztők számára.

Unalomig járatott lemez

Ha a fentebb elhangzottak ismerősen csengenének, az nem a véletlen műve. Az Apple-t (és a Google-t) rendszeresen érik támadások az alkalmazásbolt működésével összefüggésben. Legutóbb például egy 5,5 milliárd eurósra taksált holland csoportos keresetről számoltunk be.

Az alkalmazásokon belüli fizetések kezelése, illetve az ezek után levont tetemes üzemeltetői jutalék különösen komoly viták tárgyát képezi szerte a világban. Az Epic Games kvázi szabadságharcként tálalva saját történetét 2020 nyarán nyíltan szembement a két nagy platformtulajdonos előírásaival. Ebből hatalmas pereskedés kerekedett, miközben több nagy szereplő az Epic pártjára állt a kérdésben. Az ügy még mindig nincs lefutva, de az első ítélet inkább Cupertinónak kedvezett.

Az Apple (és a Google) azonban nem alhat nyugodtan, hiszen globálisan kormányzati vizsgálatok, állami indíttatású perek és törvénymódosítások formájában igyekeznek zablát rakni a túlságosan nagyra nőtt, és a kritikusok szerint a játékszabályokat túlságosan magukra szabó techmamutokra. Elég csak a nemrégiben elfogadott EU-s piacszabályozási keretet említeni, amely jelentősen korlátozhatja ezeknek a gigantikus technológiai vállalatok lehetőségeit.

Piaci hírek

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.