A kínai gyártó járult hozzá a legtöbb részlettel a szabványhoz, és a szabadalmak terén is elég nagy a fölénye.

Miközben világszerte az 5G körül pörögnek a távközlési cégek, és egymás után írják ki az 5G-s frekvenciatendereket, továbbra is nagy vita folyik arról, hogy melyik hálózatieszköz-szállítóval építsék ki a hálózatokat. Kulcskérdéssé vált: szabad-e bevenni a fejlesztésekbe a Huaweit, vagy a kínai szállító nélkül kell megvalósítani?

Biztonságról és/vagy pénzről van szó?

Válasz még nincs. A bizonytalanságot jól mutatja a német hozzáállás ingadozása. Angela Merkel német kancellár tavasszal még azon az állásponton volt, hogy nem szabad kizárni egyetlen szállítót sem, amely megfelelő garanciákat ad termékei biztonságára, és még október közepén is úgy nézett ki, hogy Merkel álláspontja érvényesül az 5G-s fejlesztéseket szabályozó német biztonsági katalógus összeállításában is.

November elején viszont Heiko Maas német külügyminiszter azt mondta, hogy nagyon is elképzelhető, hogy a Huawei nem vehet részt a német 5G-s fejlesztésekben. A napokban a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) is utóbbi álláspont mellé állt, és a Bundestag elé vinné a kérdést.

A kérdésnek vannak a politikai mellett más vetületei is: a GSMA például arra figyelmeztetett, hogy a Huawei kizárása az 5G-s tenderekből legalább másfél éves csúszást okozna a hálózatfejlesztésben, és azt EU-s szinten mintegy 55 milliárd euróval drágítaná is. Ennek ellenére például a Deutsche Telekom állítólag arra készül, hogy két év alatt kivezetné rendszeriből a Huawei hálózati elemeit.

Eközben a Huawei…

Nagyon is van magyarázata annak, hogy miért ilyen bizonytalanok mind az egyes államok – melyek félnek, hogy lemaradnak az 5G-s technológiában –, mind az érintett távközlési szolgáltatók, melyeknek egyáltalán nem mindegy, hogy milyen költségei lesznek a hálózatfejlesztéseknek.

A berlini székhelyű IPlytics nevű adatelemző startup adatai szerint minden szempontból a Huawei jár élen az 5G-s fejlesztésekben. (Az IPlytics elsősorban befektetőknek szolgáltat elemzéseket a vállalatok által beadott szabadalmak, tudományos publikációk és szabványok hoz való hozzájárulásaik nyomon követésével.)

A kínai vállalat, amely egyébként jó néhány éve irdatlan pénzeket öl K+F-be, aminek látható eredményei vannak.

 
IPlytics: 5G-s szabadalmak, 2019 július
Infogram


Az IPlytics adatai szerint idén az év közepéig a kínaiak összesen 2160 darab 5G-hez kötődő szabadalmukra kértek védelmet amerikai, európai és nemzetközi szabadalmi szervezeteknél. Ezzel szemben a két legnagyobb európai konkurense, a Nokia (a 2015-ben megszerzett Alcatel-Lucenttel) és az Ericsson is csak valamivel több mint 2600 szabadalmat adott be.

Az elfogadott szabadalmakban azonban az európai cégek állnak jobban. A Huawei eddig 608 szabadalmára kapott védelmet, míg a Nokia 1134-re, az Ericsson pedig 525-re.

 
IPlytics: szabványosítási aktivitás
Infogram


Az 5G szabványhoz is a Huawei járult hozzá eddig legnagyobb arányban: 2019 novemberéig – szntén az IPlytics adatai (PDF) szerint – 19 473 műszaki részletet nyújtott be a szabványhoz, melyből a szabványügyi testület 5855-öt hagyott jóvá. Az Ericcson 15 072 beadványából 5114, míg a Nokia 11 555 beadványából 3804 kapta meg a testület jóváhagyását.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.