A különböző munkákért kapható átlagfizetés részben azzal is összefügg, hogy egy adott ország mennyire vonzó célpont az IT-outsourcingban gondolkodó cégek számára.

Régóta létezik, és minden adminisztratív nehézség ellenére a pandémia óta hatalmasra is duzzadt a nemzetközi informatikusi munkaerőpiac. Ezt mindenekelőtt a nagy nyugati cégek generálják, melyek például az IT-fejlesztéseik kiszervezésével igyekeznek javítani a hatékonyságukon.

Bár az outsourcingnál kiemelt szempont a spórolás, más megfontolások is vezérlik a cégeket: így pótolják például a belső kompetenciák hiányát, vagy bizonyos tevékenységek kiszervezésével szabadítanak fel belső erőforrásokat a core tevékenység támogatására. A Hackernoon friss felmérése szerint a cégek az outsourcing célpontok megválasztásánál figyelembe veszik az adott ország munkaerőpiaci kínálatát (fejlesztők felkészültsége), az átlagos fejlesztői béreket (pl. óradíj), a politikai stabilitást (lásd az Ukrajnába dúló háború hatását a globális munkaerőpiacra), de számít a kulturális "kompatibilitás", mennyien beszélnek angolul, illetve hogy mekkora az időzónák közötti eltérés a megrendelő és a szolgáltató között.

Közép-Kelet-Európában Románia a legvonzóbb hely

A fontosabb szempontokat figyelembe véve a Hackernoon szerint jelenleg egyértelműen Ázsia a legjobb kiszervezési célpont. Kínában óriási a munkaerőpiac, mintegy 7 millió fejlesztőből lehet válogatni. Jelenleg az outsourcing-igények kétharmadát Kína szolgálja ki, még mindig viszonylag alacsony bérszínvonalon. Hátránya, hogy mindössze a lakosság 0,9 százaléka beszél angolul.

Többek között ez utóbbi adja India előnyét, amely egyre népszerűbb célpont lesz. A fejlesztők lényegesen olcsóbbak, mint Kínában, és sokkal többen beszélnek angolul (a lakosság ötöde).

Egyre fontosabb szereplő Mexikó, különösen az észak-amerikai cégeknek (több mint 100 ezer, kínai bérszínvonalon dolgozó fejlesztő), Malajzia (olcsó fejlesztők, széles körű az angoltudás) és Szingapúr. Utóbbi különösen érdekes hely: a munkaerő 41 százaléka nő, az angol nyelvtudás pedig általános (83 százalék beszél angolul), fejlettségéhez képest pedig olcsó a munkaerő. Nem véletlen, hogy rengeteg ázsiai adatközpont-üzemeltető a városállamban rendezkedett be.

Az EU-tagállamok az outsourcingért folyó versenyben nem igazán rúgnak labdába. Illetve egy ország igen: Románia. Főleg a nyugat-európai cégek foglalkoztatnak előszeretettel román fejlesztőket. A kutatás szerint keleti szomszédunknál több mint 100 ezer fejlesztő dolgozik. A kiszervezés átlagos költsége 30-60 USD óránként. Az együttműködéseket nyelvi problémák sem nehezítik, az ország lakosságának közel harmada beszél angolul.

Maradtak a hatalmas különbségek

A kiszervezés intenzív megjelenése általában erős keresletet generál a munkaerőpiacon, így felfelé húzza a béreket: Kínában például magasabb a fejlesztők átlagbére, mint Magyarországon. Elméletileg volt rá esély, hogy a legfejlettebb és a fejlődő országok közötti jelentős különbségek a pandémia alatt csökkenjenek a beindult távmunka miatt, egyelőre azonban kevés jele van a kiegyenlítődésnek. (Tegyük hozzá: az ilyen felmérések pontatlanok, jellemzően önbevalláson alapulnak, így adataik csak a nagyságrendek és arányok megrajzolására alkalmasak.)

 
CodeSubmit: Fejlesztői átlagfizetések, 2022H1
Infogram

A CodeSubmit friss adatai szerint továbbra is az USA-ban a legmagasabbak a bérek, az éves átlag 110 140 dollárt. (Valószínűleg emiatt is az USA vállalatai a legnagyobb kiszervezők, a globális IT-outsourcing piac 84 százalékát az USA-ból kiszervezett tevékenységek adják.) Az amerikai szintet Svájc tudta megközelíteni (97 518 dollár), utána viszont nagy szünet jön. A harmadik helyezett Izraelben "csak" 71 559 dollárt, a negyedik Dániában 63 680, az ötödik Kanadában pedig 61 680 dollárt számoltak. Az Egyesült Királyságban, melynek technológiai piaca megszenvedte a brexitet, jelenleg 55 275 dollár az átlagos fizetés.

A legrosszabb kereseti lehetőségeket Nigéria nyújtja, az átlag mindössze évi 7 225 dollár, ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy az outsourcing egyik fontos célpontjának számító Indiában csak 500 dollárral magasabb: 7 725 dollár. Hozzájuk képest egy ukrán vagy egy lengyel fejlesztő krőzusnak érezheti magát a 22 348, illetve 22 740 dolláros fizetésével.

Az adatok alapján a magyar fejlesztők is a mezőny második felében, végén kullognak: a CodeSubmit 22 353 dolláros átlagot mért. A vizsgált európai országok közül csak háromban fizetnek rosszabbul: a már említett Ukrajnában, Görögországban (21 314 dollár) és Bulgáriában (17 461 dollár).

Régiónkban egyébként Észtország a legjobb hely a fejlesztőknek: 52 816 dolláros átlaga közel két és félszer magasabb a magyarnál, de meghaladja a német és a brit fejlesztői átlagfizetést is.

Közösség & HR

Podcastokat szinkronizál géppel a Spotify

A svéd szolgáltató egyelőre néhány népszerű podcastot igyekszik minél több emberhez eljuttatni. Természetesen az MI hatékony közreműködésével.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.