A 10 legdrágább startupot összesen több mint 560 milliárd dollárra értékelik az eddigi befektetéseik, ami még vásárlóerő-paritáson számolva is több mint másfélszerese lenne a magyar GDP-nek.

A legalább egymilliárd dollárra értékelt, magánkézben lévő startup cégeket 2013 óta nevezik unikornisoknak, eredetileg arra utalva, hogy milyen ritka jelenség, amikor egy viszonylag új vállalkozás eléri ezt az értékelést. Akkor még csak néhány tucat ilyen vállalkozást listáztak, a helyzet azonban gyorsan megváltozott, és mára nagyjából 500 unikornist jegyeznek világszerte. Ráadsául az egymilliárd dolláros küszöb sem számít többé non plus ultra lélektani határnak: a május végi statisztikákban például már 24 olyan startup szerepelt, amelynek értékelése a 10 milliárd dollárt is meghaladta.

A tíz legértékesebb unikornis (amelyeket újabban már nem is egyszarvúnak, hanem tízszarvúnak szoktak nevezni) szeptemberben már több mint 563 milliárd dollárt ért, amelyek közül kiemelkedett a 150 milliárd dollára tartott kínai Ant Group (Ant Financial). Ahogy korábban írtuk, a már most is vezető pénzügyi szolgáltatónak számító csoportnál a tőzsdei bevezetést tervezik, ami a részvénykibocsátás előzetes, 225 milliárd dolláros értékelése alapján is egyből a globális csúcsvállalatok közé katapultálná az Ant Groupot.

A Statista és a CB Insights adatai alapján a második helyen a TikTok alkalmazást is üzemeltető, szintén kínai ByteDance állt 140 milliárd dollárral, miután a pekingi központú vállalat értékelése csaknem megduplázódott, egész pontosan 86 százalékot emelkedett az év eleje óta. Ezúttal a lista harmaik helyén is egy kínai céget találhatunk a 62 milliárd dollárra tartott Didi Chuxing személyében: a mobli applikációra épülő közlekeddési szolgáltatónak ma már több mint 550 millió felhasználója és több tízmillió sofőrje van, szerteágazó üzleti tevékenységére pedig jellemző, hogy már vezető járműgyártókkal is együttműködik az új modellek fejlesztésében.

A többiek csak lassan araszolnak felfelé

Az amerikai piacot a negyedik és ötödik helyen álló Infor és a SpaceX képviseli rendre 60 és 46 milliárd dolláros értékeléssel. A szeptemberi adatokból az is kiderül, hogy 2020 során eddig 73 új cég csatlakozott az unikornisok mezőnyéhez, amelyek együttesen 1500 milliárd dolláros cégértéket képviselnek. A Startup Genome nyári összeállítása alapján pedig, bár a világjárvány a startupokat is alaposan megnyirbálja, ma már nyolcvan olyan régió akad világszerte, ahol legalább egymilliárd dollárt érő technológiai vállalkozások születtek, ami a Szilícium-völgy hagyományos vízfejéhez képest is jól érzékelteti a technológiai szegmens demokratizálódását.

Összességében persze még mindig az Egyesült Államok és Kína uralja a mezőnyt, rendre 236 és 182 olyan vállalkozást kitermelve, ami már túl van az egymilliárd dolláros küszöbön – ez az összes unikornis 85 százaléka. Európát ebben a tekintetben az Egyesült Királyság képviseli a közvetlen élmezőnyben 25 unikornis startup céggel; őket India és Németország követi 21 és 13 ilyen vállalkozással. A statisztika alapján az unikornisok több mint harmada a fintech és a szoftverszolgáltatások szegmensében növekszik, de már az e-kereskedelem területén is 60 startupból lett dollármilliárdos.

A negyedik, egyben leggyorsabban fejlődő terület a mesterséges intelligencia fejlesztése, ahol 46 unikornist jegyeznek, de az egészségipar és a telekommunikáció is 46, illetve 36 ilyen társasággal képviselteti magát a legjobban menő startupok mezőnyében. Az MI-szegmens felfutását jellemzi, hogy az idei második negyedév végére több mint harmadával nőtt a mesterséges intelligenciát fejlesztő startupokba befektetett összes tőke az egy évvel korábbihoz képest.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.