A vállalat két hét múlva kezdi kiszállítani az Quest 3 első példányait, amelynek drágább verziójához féléves Meta Quest+-tagság is jár.
Hirdetés
 

Minden lapját kiterítette a Meta nyáron beharangozott új eszközéről, a Quest 3-ról. A kiterjesztett- és virtuális valóság megjelenítésére egyaránt alkalmas mixed reality headset két kiszerelésben, 500 és 650 dolláros árszinten debütál október 10-én, de az előrendeléseket már fel lehet adni a termék oldalán.

A vállalatnál kiemelten fontos ennek a termékvonalnak a fejlesztése, mivel ez elengedhetetlen eleme annak a metaverzumra fókuszáló stratégiának, amely miatt az alapító-tulajdonos még az egykori Facebookot is átnevezte.

Maga az eszköz természetesen egy sor dologban felülmúlja az egyébként egész jó eladásokat produkáló előző generációt. A Quest 2 6 gigabájt RAM-jához képest már 8-cal rendelkezik, processzorfronton pedig jelentős előrelépést hoz a Snapdragon  XR2 Gen 2, ami kétszeres feldolgozási teljesítményt és 30 százalékkal nagyobb felbontás kezelését teszi lehetővé. 

A fejlesztéseknek köszönhetően a szemüveg lencséit sikerült lényegesen, mintegy 40 százalékkal karcsúsítani, de az egyéb extrák miatt ez a headset össztömegét nem volt képes az elődénél kisebbre faragni. A Quest 2 503 grammjához képest az új generáció 515 grammot nyom. Ugyanakkor a Meta letette a nagyesküt, hogy a kialakításnak köszönhetően kényelmesebb lesz viselni.

Játszani is engedd...

Az Apple idén nyáron debütáló headsetjénél lényegesen olcsóbb, így más közönségnek és más felhasználásra is szánt Quest 3 128 GB háttértárral bíró változatát megvásárlók egy néhány hónapon belül érkező játékot (Asgard's Wrath 2) kapnak. A 150 dollárral drágább 512 GB-os verzióhoz viszont egy féléves Meta Quest+-előfizetés jár.

Utóbbi nagyon hasonlóan működik, mint például a Sony PlayStation Plus rendszere, ahol adott összegért cserébe a felhasználók havonta néhány új játékkal gazdagíthatják a készletüket, amelyekkel mindaddig korlátlanul játszhatnak, amíg érvényes előfizetésük van.

A Meta esetében a szolgáltatás természetesen a virtuális valóságban élvezhető alkotásokra koncentrál. Az ügyfelek havi 8 dollár fejében két címmel bővíthetik repertoárjukat, de éves elköteleződés esetén az összeg több mint a harmadával mérsékelhető.

Konzumer tech

Az Egyesült Arab Emírségek bevásárolta magát a Trumpok kriptócégébe

A The Wall Street Journal derítette ki, hogy a közel-keleti ország legnagyobb vagyonalapja vette meg a World Liberty Financial közel felét. A látszat az, hogy cserébe fejlett Nvidia csipeket is vehettek…
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.