Ezen felül a profittermelésre koncentrál az emberiség boldogulása helyett, ami Musk szerint ellentétes a szervezet alapításakor meghatározott célokkal.

Elon Musk szerződésszegéssel vádolja az OpenAI-t, és a bíróság előtt akarja kikényszeríteni, hogy az ismét nyílt forrású termékeket fejlesztő, nonprofit szervezetté váljon – számolt be róla pénteken a Mashable. A társaság 2015-ben még valóban úgy indult, hogy a tevékenységéből keletkezett többletet csakis meghatározott céljainek elérésére használja fel, és Musk volt az egyik legfontosabb befektetője, 2019-ben azonban profitorientált vállalattá alakult. Az akkori beszámolók szerint az üzletember még 2018-ban azt olvasta az OpenAI vezetőinek fejére, hogy fejlesztéseikkel túlságosan elmaradnak a Google mögött, és megpróbálta megszerezni az OpenAI irányítását, végül azonban fel kellett adnia igazgatósági tagságát, hivatalosan a Teslát érintő összeférhetetlenségre hivatkozva.

Musk a későbbiekben az OpenAI finanszírozását is leállította, sőt utóbb megvonta annak hozzáférését is a Twitter adatforrásaihoz is, melynek felásárlását 2022 végén zárta le. Maga az OpenAI 2023 elején, röviddel az teljes iparágat felforgató ChatGPT MI-chatbot elindítása után óriási, 10 milliárd dolláros befektetésről állapodott meg a Microsofttal, a Tesla vezérigazgatója pedig xAI néven elindította saját mesterségesintelligencia-startupját. Az xAI tavaly év végén adta ki első MI-modelljét és az arra épülő Grok chatbotot, amit nem csak önálló alkalmazásként, hanem a Twitter-X közösségimédia-platformba integrálva fejlesztene tovább. Musk eközben is rendszeresen kritizálta az OpenAI-t, és a Microsoft tényleges irányítása alatt álló, zárt forrású, maximális profitra utazó vállalatnak nevezte azt.

Legyen úgy, mint régen volt

A Mashable riportja alapján most magánszemélyként benyújtott bírósági keresetben formalizálta panaszait. Ebben azzal érvel, hogy az OpenAI társalapítói nonprofit szervezet felállításában állapodtak meg, ami a nyílt forráskódú általános általános intelligencia (AGI) fejlesztésére törekszik "az emberiség javára". A valóságban azonban az OpenAI a világ legnagyobb technológiai vállalata, a Microsoftnak zárt forrású de facto leányvállalatává alakult, és legerősebb kiadott nyelvi modellje, a GPT-4 pedig "elsősorban a Microsoft kereskedelmi érdekeit szolgálja". A beadvány arra is kitér, hogy az OpenAI másik társalapítója és vezérigazgatója, Sam Altman a cég irányításában fellépő válságot követően "saját kezével" és "a Microsoft áldásával" válogatta volna ki az igazgatótanács új tagjait.

A testület új szereplői Musk szerint sem megfelelő tudással, sem a szükséges meggyőződéssel nem rendelkeznek ahhoz, hogy független döntéseket hozzanak az AGI fejlesztéséről és arról, hogy a szóban forgó algoritmus kívül esik-e a microsoftos licencek hatáskörén. A bíróságot ezért egy olyan végzés kiadására kéri, ami rákényszerítené az OpenAI-t a nyílt forrású szoftvereket építő, nonprofit szervezetté való visszaalakulásra, emellett megtiltaná Altmannak és az ugyancsak társalapító Greg Brockman elnöknek, hogy az OpenAI-t saját hasznukra vagy a Microsoft és más entitások érdekei szerint irányítsák. A bíróságnak ennek keretei között azt is meg kellene vizsgálnia, hogy a GPT-4 általános mesterséges intelligenciának minősíthető-e, és így vonatkozik-e rá az OpenAI és a Microsoft megállapodása.

További részletek a Mashable cikkében »

Piaci hírek

Honfitársaink meglehetősen magabiztosak MI-témában

Magyarországon ma már szinte mindenki halott a mesterséges intelligenciáról, ráadásul a társadalom jelentős része úgy gondolja, átfogó ismeretekkel rendelkezik a technológiáról – derül ki a Világgazdaság héten publikált kutatásából.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.